karpat.in.ua

Zelenszkij: Putyin gyenge ember, aki félti az életét

Vlagyimir Putyin orosz diktátor úgy viselkedik, mint egy sarokba szorított vadállat, aki attól tart, hogy elveszíti az életét, ezért a Kreml ura fenyegetésekhez folyamodik – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a The Wall Street Journal című amerikai lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy Putyin igyekszik megmutatni erejét, ezért is fenyegeti folyamatosan atomfegyverrel a világot. Az orosz diktátort „gyenge embernek” nevezte. „Sarokba szorított vadállat, attól tart, hogy elveszíti az életét. Félnie kell a világ erejétől. Csak az erőből ért. Ha az Orosz Föderáció, ezen emberek körének elszigeteléséről beszélünk, akkor ezt erőteljesen kell tennünk” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij többször is terroristának nevezte Putyin orosz diktátort. Ezenkívül az államfő közölte: addig nem ül tárgyalóasztalhoz Putyinnal, amíg Oroszország ki nem vonja a csapatait Ukrajnából. Azt is hangsúlyozta, hogy az orosz diktátor helye a hágai Nemzetközi Bíróságon van, ahol már várja a törvényszék.

(vb/rbc.ua)