ENSZ: Aggasztó, hogy alig van nő a kínai felső vezetésben

ENSZ: Aggasztó, hogy alig van nő a kínai felső vezetésben

20:03 Május 31, 2023

Politika 1309 2 хвилини

Aggasztónak nevezte az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) egy új jelentésében, hogy alig vannak nők a kínai felső vezetésben, és azt ajánlotta, hogy Peking vezessen be kvótát annak érdekében, hogy kiegyenlítse a nemek részvételét a kormányzásban.

A világszervezetnek a nők elleni diszkrimináció felszámolásával foglalkozó bizottsága kedden mutatta be Kínával kapcsolatos jelentését. Ebben megállapították, hogy bár az utóbbi időben emelkedett a nők képviselete a közéletben, aggodalomra ad okot, hogy a 3 ezer tagú Országos Népi Gyűlésben, a világ legnagyobb parlamentjében a nők aránya csak 26,54 százalék.

Emiatt az ENSZ-testület azt szorgalmazta, hogy valamennyi kínai kormányzati hivatalban, beleértve az igazságszolgáltatást és a külszolgálatot is növeljék a nők arányát, különösen a döntéshozói szinteken.

A jelentésben kiemelték, hogy 2022 októbere óta – húsz év óta első alkalommal – egyetlen nő sincs a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának 24 tagú döntéshozó testületében (politbüro), illetve annak héttagú állandó bizottságában.

Az ENSZ-bizottság kifogásolta azt is, hogy Kínában túlságosan korlátozzák a nem kormányzati szervezetek bejegyzését, illetve számos aggasztó jelentés érkezik női jogvédők zaklatásáról és megfélemlítéséről.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei