karpat.in.ua

Japán figyelmeztetett, minden észak-koreai rakétát megsemmisít, mely a területére lép

A japán védelmi minisztérium hétfőn egyértelművé tette, minden egyes észak-koreai rakétát megsemmisít, mely belép az ország területére.

A CNN jelentése szerint Japán szinte azonnal reagált, miután Phenjan arról értesítette az országot, hogy május 31. és június 11. között egy „műhold” indítását tervezi. A japán védelmi minisztérium az ügyben kiadott egy közleményt is, melyben figyelmeztettek, minden észak-koreai rakétát megsemmisítenek, mely belép Japán területére.

A közleményben leszögezték: „Pusztító intézkedéseket fogunk tenni a ballisztikus és más rakétákkal szemben is, melyek kapcsán megerősítést nyert, hogy a területünkön landolnak.”

Észak-Korea űrfejlesztési ügynöksége tavaly közölte, hogy 2023 áprilisáig befejezi a „felderítő műhold” előkészületeit. A japán parti őrség beszámolója szerint Phenjan e-mailben értesítette Japánt a kilövésről, a szóvivő pedig azt is elárulta, hogy Észak-Korea a Sárga-tenger, a Kelet-kínai-tenger és a Fülöp-szigeteki Luzontól keletre, Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül eső területre tervezi indítani műholdját.

Macuno Hirokazu japán kabinetfőtitkár hétfőn hangsúlyozta, minden „műholdnak” álcázott észak-koreai rakétaindítás „fenyegetést” jelent a nemzet biztonságára. Hozzátette, amennyiben Észak-Korea ténylegesen megvalósítja az indítást, úgy megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, ezzel együtt pedig a lépést Japán „súlyos provokációnak” tekintené.

Macuno azt is elmondta, hogy japán védelmi minisztérium és az önvédelmi erők utasítást adtak ki a ballisztikus rakéták elleni megsemmisítő intézkedések előkészítésére. Mindemellett a védelmi minisztérium további óvintézkedéseket eszközöl majd, például Patriot rakétavédelmi ütegeket és ballisztikus rakétavédelmi képességekkel rendelkező Aegis rombolókat telepít a Nanszei-szigetek körüli vizekre.

Forrás