karpat.in.ua

Duda ismertette, mikor kaphatja meg Ukrajna a biztonsági garanciákról szóló megállapodást a NATO-tól

A javaslatokon alapuló, Kijevi Biztonsági Szerződés néven ismert megállapodás aláírása előzetesen a NATO-csúcsot követően várható.

A NATO-országok annak lehetőségét fontolják, hogy a Szövetség vilniusi csúcstalálkozója eredményei alapján már idén júliusban, az izraeli modell alapján aláírják az ukrán biztonsági garanciákról szóló megállapodást – közölte Andrzej Duda lengyel elnök a The Wall Street Journalnak adott interjújában.

„Biden, aki februárban Lengyelországba látogatott, megvitatta az izraeli modell koncepcióját. Most az egyre népszerűbb a nyugati szövetségesek körében a NATO-csúcs napirendi pontjaként, amelyet júliusban tartanak Vilniusban” – jelentette be a lengyel elnök.

A Kijevi Biztonsági Szerződés néven ismert javaslaton alapuló biztonsági megállapodás aláírása előzetesen a NATO-csúcsot követően várható. Duda elmondása szerint a megállapodás meghatározza a fegyverek és a fejlett technológiák Ukrajnába történő szállításának prioritását.

Ugyanakkor nyugati tisztviselők elmondás szerint ez a megállapodás összefügg majd Ukrajna jövőbeli NATO-taggá avanzsálásával, de de facto nem vonja be az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét az Oroszországgal való konfliktusba.

Duda közölte, a megbeszélések jelenleg is folynak az ügyben.