Zelenszkij megérkezett Japánba, hogy részt vegyen a G7-ek hirosimai csúcstalálkozóján

Zelenszkij megérkezett Japánba, hogy részt vegyen a G7-ek hirosimai csúcstalálkozóján

11:07 Május 20, 2023

Politika 987 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök május 20-án, szombaton megérkezett Japánba, hogy részt vegyen a G7-es országcsoport vezetőinek hirosimai csúcstalálkozóján – jelentette az rbc.ua hírportál az elnök Telegram-közlésére hivatkozva.

Mint Zelenszkij írta: „Japán. G7. Fontos találkozók Ukrajna partnereivel és barátaival. A biztonság és együttműködés erősítése győzelmünkért. Ma közelebb kerül a béke.”

A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban számos nyugati médium beszámolt arról, hogy Volodimir Zelenszkij személyesen vesz rész a „Hét Nagy” csúcstalálkozóján. Ukrajna azonban később bejelentette, hogy az elnök részt vesz ugyan a csúcstalálkozón, de online formátumban.

Az államfő tegnap Szaúd-Arábiába látogatott. Dzsiddában felszólalt az Arab Államok Ligájának csúcstalálkozóján, és számos találkozót tartott. Ezt követően Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője megerősítette, hogy Zelenszkij Japánba utazik, és a G7-ek csúcstalálkozóján tárgyal Joe Biden amerikai elnökkel. Az ukrán elnök megbeszélést folytat Japán miniszterelnökével is.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei