karpat.in.ua

Csernyivci megyében betiltották az Oroszországgal kapcsolatba hozható egyházi szervezetek és közösségek működését

A Csernyivci Megyei Tanács keddi ülésén betiltotta az Oroszországgal bizonyítottan kapcsolatban álló egyházi szervezetek tevékenységét, a vonatkozó határozatot 40 képviselő szavazta meg – közölte az rbc.ua hírportál a Csernyivci Megyei Tanács sajtószolgálatára hivatkozva.

A tanácsi közlemény szerint „A Csernyivci Megyei Tanács képviselői megtiltották az agresszor országgal (Oroszországgal) bizonyítottan egyházi-kanonikus kapcsolatban álló vallási szervezetek (egyesületek) tevékenységét Csernyivci megye területén.” A határozat szerint a megyei adminisztrációnak meg kell vizsgálnia, hogy a vallási szervezetek jogszerűen használják-e az ingyenes használatba adott templomokat és egyházi épületeket.

„Elsősorban olyan állami tulajdonú egyházi épületek, egyházi vagyon használati törvényességének vizsgálatáról és megfelelő intézkedések megtételéről van szó, amelyeket visszaadtak az agresszor országgal bizonyítottan egyházi-kanonikus kapcsolatokat tartó egyházi szervezetek (közösségek) tulajdonába (ingyenes használatába)” – áll a Csernyivci Megyei Tanács közleményében.

(vb/rbc.ua)