Zelenszkij Rómában: fontos döntések születtek légterünk védelméről

Zelenszkij Rómában: fontos döntések születtek légterünk védelméről

19:30 Május 13, 2023

Politika 1152 2 хвилини

Українська

Római látogatásom során fontos döntések születtek az ukrán légtér védelmével kapcsolatban – jelentette be szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel közösen tartott római sajtótájékoztatóján.

A tudósítás szerint Zelenszkij elmondta: „Ma megbeszéltük a biztonsági és katonai együttműködésünket. Nagyon fontos döntések születtek légterünk védelmével kapcsolatban. Másodsorban, a békeképlet végrehajtásáról, amelyről többször is beszéltünk Georgiával.”

Az elnök hozzátette, hogy szóba került az európai együttműködés kérdése is. „A harmadik kérdés, amiről beszéltünk, az európai interakció. Olaszország fontos dolgot tett azzal, hogy megerősítette energiafüggetlenségét Oroszországtól. Ennek egyik eleme a szankciók. Beszéltünk az európai integrációról, számunkra nagy motiváció egyenrangú felek között lenni, európai uniós taggá válni. Köszönjük a támogatást!” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei