karpat.in.ua

Zelenszkij: orosz önmerénylet volt a Kreml elleni „támadás”

A Kreml elleni úgynevezett „dróntámadást” maguk az oroszok szervezték, de ennek a kitalált történetnek a célját nem sikerült elérniük – állította csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök a brit BBC televíziónak adott interjújában, adta hírül az rbc.ua hírportál.

A tudósítás szerint az elnök kifejtette: „Nem, egyértelmű, hogy nem mi álltunk mögötte. És ahogy a futballisták mondják, ezzel a kitalált történettel kapufát lőttek, mert hogy repülhettek a drónok Ukrajnából közvetlenül a Kremlbe, és hogy lehet, hogy a légvédelmük egyáltalán nem működött, és hogyan akadtak meg a toronyban.” Mint hangsúlyozta: az oroszok nem hoztak nyilvánosságra egyetlen részletet sem az úgynevezett „támadásról”, különösen azt nem, hogy a Kremlt milyen drón támadta meg.

Zelenszkij szerint ennek a „támadásnak” az volt a célja, hogy az oroszok visszavágjanak. „A világ komolyan reagál, amikor (az oroszok – a szerk.) a polgári lakosságot támadják. Folyamatosan keresik az igazolást az ilyen cselekedetekre. Sok embert öltek meg a Herszon megyei Umanyban, és egyáltalán nem katonák voltak” – tette hozzá.

Az államfő úgy vélte, hogy a Kreml elleni „támadást” maguk az oroszok szervezték meg, de az nem érte el a célját, hiszen ezt a történetet még az Oroszországi Föderáció propagandistái sem hitték el. „Azt hiszem, ők maguk csinálták. Nem voltak áldozatok, nem sérült meg senki, nem történt ott semmi… Ők maguk csinálták. Ebben teljesen biztos vagyok” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.

(vb/rbc.ua)