Az Arab Liga jóváhagyta Szíria visszatérését a szervezetbe

Az Arab Liga jóváhagyta Szíria visszatérését a szervezetbe

10:15 Május 8, 2023

Politika 908 4 хвилини

Az Arab Liga külügyminiszterei határozatot fogadtak el Szíria újrafelvételéről – közölte vasárnap Gamal Rosdi, a szervezet főtitkárának szóvivője.

A döntést az Arab Liga kairói székhelyén, a pánarab szervezet zárt ajtók mögött tartott külügyminiszteri tanácskozásán fogadták el. A 22 tagállam közül 13-nak a képviselői voltak jelen a vasárnapi tanácskozáson, a határozatot egyhangúlag fogadták el.

Az Arab Liga 2011-ben függesztette fel Szíria tagságát, miután Bassár el-Aszad elnök erőszakkal válaszolt az országban kirobbant tiltakozásokra, aminek következtében a konfliktus polgárháborúvá fajult.

Az évek óta tartó bojkott után az arab országok az utóbbi időben hajlandóságot mutattak arra, hogy közelebb kerüljenek Damaszkuszhoz, különösen a február eleji szíriai földrengés után.

Főképpen Omán és az Egyesült Arab Emírségek szorgalmazta Szíria tagságának helyreállítását, bár akadtak olyanok is, köztük Katar, amelyek elutasítják a kapcsolatok teljes körű normalizálását, legalábbis amíg a polgárháború le nem zárul egy politikai megállapodással.

Egyes tagállamok ráadásul feltételekhez akarták kötni Szíria teljes jogú visszafogadását. Jordánia külügyminisztere a múlt héten arról beszélt, hogy Szíria visszavétele a szervezetbe csak „egy nagyon hosszú, nehéz és kihívásokkal teli folyamat” kezdete.

A határozat értelmében Jordánia, Szaúd-Arábia, Irak, Libanon, Egyiptom és az Arab Liga főtitkára egy miniszteri szintű összekötő csoportot fog létrehozni a damaszkuszi kormánnyal való kapcsolattartásra,
és „lépésről lépésre” fog megoldásokat keresni a szíriai válságra. A gyakorlati intézkedések között a dokumentum egyebek között a segélyszállítmányok lebonyolításának megkönnyítését célzó erőfeszítéseket említette.

Ahmed Abul Geit, az Arab Liga főtitkára nem sokkal később újságírói kérdésre válaszolva bejelentette, hogy Aszad elnök részt vehet az Arab Liga május 19-i rijádi csúcstalálkozóján.

„Amennyiben óhajtja (részt vehet), mert Szíria ma estétől kezdve az Arab Liga teljes jogú tagja, és holnap reggeltől helyet foglalhat bármely székben” – fogalmazott az Arab Liga főtitkára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Szíria visszatérése nem jelenti a válság végét, inkább az arab országok hozzájárulását a rendezéshez. Egy előzetes lépés, a szíriai rendezés arab ütemtervének része – tette hozzá.

Geit kiemelte azt is, hogy a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása az egyes tagországok szuverén joga. A szíriai külügyminisztérium az Arab Liga döntését követően közzétett állásfoglalásában az arab országok kölcsönös tiszteletére szólított fel, illetve az együttműködés és párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet az előttük álló kihívások tükrében.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei