Biden ezúttal egy paramilitáris szervezetet kevert össze egy rögbicsapattal

Biden ezúttal egy paramilitáris szervezetet kevert össze egy rögbicsapattal

14:28 Április 14, 2023

Politika 1114 3 хвилини

Joe Biden – ősei nyomán – Louth megyébe való érkezésének első napját a Carlingford-kastély megtekintésével töltötte, amelyet ükapja, Owen Finnegan utoljára láthatott 1849-ben, mielőtt Amerikába hajózott, hogy új életet kezdjen − írta meg a Sky News.

Az eső zuhogott, és téli hideg volt a városban. A 80 éves elnök mégis egy sokkal fiatalabb ember energiáját sugározta, baseballsapkájában igen lendületes volt, amikor megérkezett Dundalkba. A hagyományosan szilárdan elszakadáspárti, határ menti városban a Windsor nevű bárban kötött ki. Itt oldott hangulatban, szívből és látszólag lazán beszélt.

A teremben tartózkodó távoli unokatestvérének, a korábbi ír rögbiválogatott Rob Kearney-nek tisztelgett. Kearney tagja volt annak az ír csapatnak, amely emlékezetes módon először verte meg az új-zélandi All Blackset egy 2016-os, Chicagóban játszott mérkőzésen.

Biden elnök, aki diákként maga is rögbizett, azt mondta, hogy Rob Kearney „pokolian jó rögbijátékos volt, és megverte a Black and Tansot”, ezzel összekeverte Új-Zéland híres csapatát egy erősen vitatott brit félkatonai alakulattal, a Black and Tansszal, amely az ír függetlenségi háború idején brutálisan elnyomta a brit uralom ellenzőit.

A leghírhedtebb esetük az volt, amikor 1920-ban a dublini Croke Parkban egy gael futballmérkőzésen 14 embert lemészároltak és további hatvanat megsebesítettek.

Bár ez nyilvánvaló nyelvbotlás volt, mégis egy olyan amerikai elnökről van szó, akit az unionisták gyakran vádoltak azzal, hogy fanatikus köztársaságpárti, és aki nyilvánvalóan azzal hencegett, hogy a családja legyőzte a briteket. Ebben a kontextusban a megjegyzés meglehetősen szerencsétlen volt.

Biden elnök csütörtökön találkozik az ír elnökkel és miniszterelnökkel, és beszédet mond az ír parlamentben.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei