Nemzetközi közvetítőcsoport létrehozását javasolja Brazília az ukrajnai háború befejezéséért

Nemzetközi közvetítőcsoport létrehozását javasolja Brazília az ukrajnai háború befejezéséért

16:44 Április 13, 2023

Politika 1226 2 хвилини

Українська

Sanghajba érkezett szerdán a brazil elnök. A kelet-kínai nagyváros Luiz Inácio Lula da Silva kétnapos kínai útjának első állomása, amely során javítani akarja az utóbbi években hűvössé vált kapcsolatokat hazája legfontosabb kereskedelmi partnerével, és meg akarja győzni vendéglátóját, Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy hozzanak létre nemzetközi közvetítőcsoportot Oroszország Ukrajna ellen vívott háborújának befejezése érdekében.

Lula, akinek a tüdőgyulladása miatt a látogatást márciusról mostanra halasztották, népes küldöttség élén érkezett Kínába, ahol korábbi elnöksége alatt, 2004-ben és 2009-ben már kétszer is járt.

Csütörtökön részt vesz elődje és politikai szövetségese, Dilma Roussef beiktatásán a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-afrikai Köztársaságot tömörítő BRICS-országcsoport fejlesztési bankjának élére, üzletemberekkel tárgyal, majd Pekingbe utazik, ahol pénteken találkozik vendéglátójával, valamint Li Csiang miniszterelnökkel és Csao Le-csivel, a parlament elnökével.

Luiz Inácio Lula da Silva Hszi Csin-pinggel tartott pénteki találkozóján javasolni fogja, hogy közvetítsenek az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások érdekében.

A brazil elnök szerint a békés megoldás keretében a Krím kivételével vissza kellene adni Ukrajnának valamennyi újonnan elfoglalt területet.

Lula da Silva külpolitikai tanácsadója, Celso Amorim márciusban Moszkvába utazott a béketárgyalások előmozdítása érdekében, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig április 17-én látogat Brazíliavárosba.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei