Volodimir Zelenszkij elnök szerda reggel hivatalos látogatásra Lengyelországba érkezett, délelőtt találkozik lengyel kollégájával, Andrzej Dudával, majd Mateusz Morawiecki miniszterelnökkel tárgyal, és Dudával közösen nagy ívű beszédet mond Varsó központjában – adta hírül az rbc.ua hírportál az RMF FM lengyel rádióállomás tudósítására hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij elnök már átlépte a lengyel határt. Helyi idő szerint 11:00 órakor az ukrán vezetőnek meg kell érkeznie az elnöki palotába, ahol hivatalosan fogadják – nyilatkozta a rádiónak Marcin Pszydacz, a lengyel elnöki hivatal vezetője.
Zelenszkijt a lengyel elnöki palotában, ahol politikai egyeztetések sorozata veszi kezdetét, az államfők, a delegációk és miniszterek tárgyalnak majd kormányközi megbeszélések keretében. A tárgyalások mindenekelőtt a lengyel–ukrán kapcsolatok teljes spektrumát lefedik, kezdve a biztonságpolitikával, mivel Ukrajna az Oroszországi Föderáció teljes körű agressziója elleni harc fókuszában áll. Így a domináns téma a biztonság kérdései lesznek.
Ukrajna és Lengyelország is érinti az együttműködés témáját. Nem hagyják figyelmen kívül azt a kérdést, hogy miként alakul Ukrajna jövője és hogyan fog kinézni a háború után. Érdekesség, hogy az elnökök találkozóján „a lengyel–ukrán kapcsolatok érzékeny témái” is szóba kerülnek. „Ez történelmi kérdésekről szól. Ami nagyon fontos Lengyelország számára, a lengyelek számára a történelmi emlékezet és a történelmi tisztelet összefüggésében” – magyarázta Marcin Pszydacz.
Mint ismeretes, Volodimir Zelenszkij Lengyelország miniszterelnökével, Mateusz Morawieckivel is találkozik. A megbeszélés témái a fronthelyzet, az együttműködés, különösen a határmenti infrastruktúra bővítése és az ukrajnai gabonaexport (a gabonaegyezmény kérdése) lesz.
Amint azt Duda bejelentette, az ukrán vezető az elmúlt egy évben történtekkel összefüggésben szeretne néhány szót szólni a lengyelekhez – hogyan segítik a lengyelek Ukrajnát, a határon a menekülteket, vagy fogadják őket otthonaikban. Az ukrán elnök lengyelekkel és ukránokkal való találkozóját ma délutánra tervezik a varsói királyi kastélyban.
(vb/rbc.ua)