Kuleba elárulta, mikor csatlakozhat Ukrajna az EU-hoz

Kuleba elárulta, mikor csatlakozhat Ukrajna az EU-hoz

18:10 Március 31, 2023

Politika 623 2 хвилини

Українська

Ukrajna egy évvel a csatlakozási tárgyalások megkezdése után az Európai Unió tagjává válhat – jelentette a korrespondent.net Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterre hivatkozva, aki a Chatham House által szervezett fórumon mondta el a véleményét.

Mint jelezte, Ukrajna célja, hogy még idén megkezdje a tárgyalásokat az EU-tagságról.

„Úgy gondolom, körülbelül egy évbe telik, amíg Ukrajna elnyeri a teljes jogú tagságot. Ennek meg kell történnie, ha az EU nem támaszt olyan mesterséges feltételeket, amelyek lassítják ezt a folyamatot. Ukrajna sokkal gyorsabban végzi el a házi feladatát, mint azt egyesek várták” – tette hozzá Kuleba.

Ukrajna az EU-val kötött társulási megállapodás 72%-át teljesítette. Volodimir Zelenszkij államfő úgy véli, hogy az ország készen áll már ebben az évben elkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat.

Közben Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelezte, hogy Ukrajna és Moldova EU-csatlakozása az Unió országainak téli csúcstalálkozóján kerülhet napirendre.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei