Bolsonaro hazatért Brazíliába

Bolsonaro hazatért Brazíliába

08:23 Március 31, 2023

Politika 1120 4 хвилини

Українська

Hazatért csütörtökön három hónapos egyesült államokbeli tartózkodása után Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök – jelentette az MTI.

A politikus 2019 és 2022 között Brazília államfője volt, de tavaly októberben elveszítette a választásokat Luiz Ináció Lula da Silvával szemben, majd decemberben az Egyesült Államokba, Floridába repült, ahonnan csak most tért vissza. Pártja és sajtószolgálata már a múlt héten bejelentette, hogy a volt elnök március 30-án visszatér Brazíliába, és folytatja a politikai tevékenységét.

A hazatérő politikust a brazíliai nemzetközi repülőtéren mintegy kétszáz híve várta, jelentős rendőri készültség közepette. Mielőtt felszállt a repülőgépre Orlandóban, arról beszélt Bolsonaro, hogy tapasztalataival pártja kampányát akarja segíteni a jövő évi önkormányzati választásokon.

„Új lapot kezdünk, és felkészülünk a következő választásra” – mondta a CNN Brasil televíziós csatornának indulása előtt. Korábban azzal magyarázta amerikai útját, hogy pihenésre volt szüksége, de bírálói szerint inkább azokat a vizsgálatokat akarta elkerülni, amelyek hazájában vártak volna rá.

Noha Bolsonaro maga nem bujtogatta nyilvánosan ellenállásra híveit, a sokéves propagandamunkának köszönhetően az exelnök támogatóinak egy harcos kisebbsége egészen egyszerűen nem tudta elfogadni az eredményt. Követői pedig 2023 januárjában amerikai mintára megostromolták a brazil törvényhozás épületét – a jelenlegi elnök, Lula szerint ennek megszervezésében Bolsonaro is részt vett. A zavargások utáni brazil helyzetről itt írtunk bővebben.

Bolsonaro ellen mindeközben több párhuzamos eljárás is folyik, amelyek némelyike köztisztségtől való eltiltást vonhat maga után. Sikkasztástól uszításig terjedő ügyei komoly gondot okozhatnak az elnöki hivatal adta védelem nélkül. És bár súlyosabb jogsértésekben is folyik ellene nyomozás, egyelőre úgy tűnik, gyémántügyei jelentik a legközvetlenebb veszélyt Bolsonaróra. A brazil sajtó március elején számolt be először az állítólag dollármilliókat érő ékszerkészletekről, amelyek egyikét még 2021 októberében foglalta le a brazil vámhatóság a São Pauló-i reptéren.

A fülbevalókból, nyakláncból, gyűrűből és órából álló csomag Bolsonaro energiaügyi miniszterének egyik tanácsadójával érkezett az országba Szaúd-Arábiából a megfelelő adók befizetése nélkül. A brazil médiában is megjelent videófelvételek szerint az energiaügyi miniszter még aznap ellátogatott a vámhatósághoz, ahol azt állította, az ékszereket Bolsonaro feleségének, Michelle Bolsonarónak szánták. Egy másik csomag azonban átcsúszott a vámon, és Bolsonaro birtokába került.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei