Egyetlen kárpátaljai magyar sem mondja azt, hogy nem akarja megtanulni az ukrán nyelvet – Rezes József

Egyetlen kárpátaljai magyar sem mondja azt, hogy nem akarja megtanulni az ukrán nyelvet – Rezes József

14:25 Március 30, 2023

Politika 1432 2 хвилини

Українська

Rezes József szerint a teljes körű invázió gyökeresen megváltoztatta a Kárpátalján élő nemzeti kisebbségek hangulatát. Kommentálta a térségben a magyar kisebbség körül zajló eseményeket. A Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának (KHÖT) vezetője a magyar kisebbség helyzetéről nyilatkozott.

„Mi, Kárpátalján élő ukrajnai magyarok mindannyian Ukrajna állampolgáraiként pozícionáljuk magunkat. Mindannyian pont úgy aggódunk országunk sorsa miatt, mint bármely más állampolgár” – mondta el.

Rezes József szerint a kárpátaljai magyaroknak korábban is voltak észrevételeik az ukrajnai nemzeti kisebbségek jogainak törvényi szabályozásával kapcsolatban. A háború kezdetével ez azonban háttérbe szorult. Elmondása szerint mindennek ellenére egyetlen kárpátaljai magyar sem mondja azt, hogy nem akarja megtanulni az ukrán nyelvet.

„Amint a háború kitört, a megyei tanácsban lévő összes párt kijelentette, hogy ezentúl csak egyetlen párt létezik – Ukrajna pártja. Mindannyian a győzelemért és a fejlődésért dolgozunk. Most egy háborúban álló országban élünk, és ki kell állni hazánk védelméért. A mozgósítás etnikai származástól függetlenül zajlik. Sok kárpátaljai testvérünk – köztük magyarok – a fronton harcolnak. Sokan vannak, akik mindent megtesznek azért a háttértben, hogy közelebb hozzák a győzelmet: humanitárius szállítmányokat szerveznek, segítik a belső menekülteket” – közölte.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei