Újabb Irán-ellenes szankciókat léptet életbe a kanadai kormány

Újabb Irán-ellenes szankciókat léptet életbe a kanadai kormány

12:35 Március 28, 2023

Politika 1547 3 хвилини

Українська

Újabb szankciókat léptet életbe egyes iráni hivatalnokokkal és jogi személyekkel szemben a kanadai kormány – közölte hétfőn a kanadai külügyminisztérium.

A szankciókat két iráni jogi személlyel és további nyolc magánszeméllyel szemben lépteti életbe a kanadai kormány, az indoklás szerint az országban tapasztalható emberi jogi helyzet, az iráni dróngyártás és a tüntetőkkel szemben alkalmazott eljárások miatt.

Az érintettek között vannak az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) és az iráni biztonsági erők (LEF) egyes vezető tagjai, akik a kanadai álláspont szerint „folytatólagosan követnek el súlyos emberijog-sértéseket” Teheránban és az ország észak-nyugati régióiban.

További érintettek egyes vezető állami tisztségviselők, akik a vezető nélküli légi járművek és a ballisztikus rakéták előállításában játszanak fontos szerepet. A kanadai kormány véleménye szerint „a szankcionálandó jogi személyek segítik az iráni rendszert a tüntetők közötti online kommunikáció akadályozásában és manipulálásában, valamint anyagi támogatásban részesítik a brutálisan fellépő rendfenntartó erőket”.

Melanie Joly külügyminiszter a közlemény szerint „arra kéri az iráni vezetést, hogy vessen véget az iráni nép brutális elnyomásának”.

Irán és a Nyugat között évek óta feszült a viszony a közép-keleti ország atomprogramja körül kialakult nemzetközi vita miatt, amit a nyugati vélemények szerint csak tovább élezett az iráni tüntetőkkel szemben tavaly ősz óta alkalmazott erőszakos fellépés, valamint az, hogy Irán drónok szállításával támogatja az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszországot. Az iráni vezetés ugyanakkor cáfolja, hogy drónokat adott volna el Moszkvának.

A kanadai kormány által életbe léptetett, Irán ellen hozott szankciós csomagok közül ez a tizedik, amelyet 2022 októbere óta elfogadtak és kihirdettek.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei