karpat.in.ua

Az amerikai tábornok megnevezte az eseményt, amely megváltoztathatja az ukrajnai háború menetét

A Krím felszabadítása döntő pillanat lehet az ukrajnai háborúban. Szükséges azonban, hogy a nemzetközi partnerek, legfőképp az Egyesült Államok nyíltan mutassák ki álláspontjukat a kérdésben.

A kelet-ukrajnai sikereknek nem lesz olyan stratégiai hatása, mint a Krím-félsziget felszabadításának – közölte Ben Hudges tábornok. Úgy véli, hogy a Fehér Háznak egyet kell értenie azzal, hogy a Krím felszabadítása Ukrajna győzelmének kulcsa. Hozzátette: az Egyesült Államok sokat tett az ukrán fegyveres erőkért a katonai segítségnyújtás keretében, azonban hiányzik a határozott kijelentés Ukrajna győzelme kapcsán.

„Minden oroszt megölhetnek Bahmut 200 kilométeres körzetében, de ez nem fogja megváltoztatni a stratégiai eredményt, azonban, ha felszabadítják a Krímet, akkor szerintem teljesen megváltoztatják az egész stratégiai kontextust. Az hiányzik, hogy az elnök és a kormányzat kimondja nyilvánosan: azt akarjuk, hogy Ukrajna győzzön” – jelentette ki.