Macron: Folytatjuk az erőltetett menetet

Macron: Folytatjuk az erőltetett menetet

13:31 Március 23, 2023

Politika 2286 6 хвилин

Українська

Szükséges rossznak nevezte az erősen vitatott módon kihirdetett, országos zavargásokat kirobbantó nyugdíjreformot Emmanuel Macron szerdai interjújában, melyet a TF1 és a France 2 televíziós csatorna élőben sugárzott. A francia köztársasági elnök leszögezte: bizalma töretlen a kormányfőben és az elharapódzó tiltakozó mozgalmakra reflektálva kijelentette: „Nem fogunk eltűrni semmilyen túlkapást!”

Bár némileg visszavett kedd esti, nagy meghökkenést keltő kijelentéseinek stílusából, Emmanuel Macron kifejezte eltökéltségét a vitatott körülmények között – a nemzetgyűlés megkerülésével – kihirdetett nyugdíjreform végrehajtása mellett – olvasható a Le Figaro című lap online kiadásában.

Kijelentette: „A reformnak az év végéig hatályba kell lépnie.” Szerinte ez a záloga annak, hogy „összesen 1,8 millió honfitársunknak évente 600 euró körüli összeggel emelkedhessen a nyugdíja”.

Emmanuel Macron múlt csütörtökön döntött úgy, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, amely a nyugdíjkorhatár felemelését irányozza elő 62-ről 64 évre.

Mégsem csőcselék

Azt követően, hogy kedd este csőcseléknek nevezte az országos zavargások résztvevőit, szerdai nyilatkozatában Macron már jóval visszafogottabb volt, korábbi nyilatkozatát átfogalmazva azt mondta: egyáltalán nem illegitimek a tüntetők.

Kedd este az államfő még arról beszélt, hogy azoknak, akik részt vesznek a nyugdíjreform elleni országos tiltakozó akciókban, „nincs legitimitásuk a néppel szemben, amely szuverén módon fejezi ki magát választott képviselőin keresztül”. Akkor még azt is hozzátette: „a csőcselék nem uralkodhat a nép képviselőin”, és óvott attól, hogy Franciaországban is előforduljon a brazíliai vagy az egyesült államokbeli erőszakhullámhoz hasonló.

A francia kormány nyugdíjreformja ellen tüntetők egy építkezés anyagait dobják lángoló barikádra a párizsi Concorde téren, a parlamenti alsóház, a nemzetgyűlés közelében 2023. március 17-én. A nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelését előirányzó törvényt a francia elnök parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki, mert elfogadásához nincs biztosítva a többség a nemzegyűlésben.

Hat nappal azután, hogy a kormány az alkotmány 49-3 cikkelyét felhasználva szavazás nélkül, egyoldalúan elfogadta a nyugdíjreformot a nemzetgyűlésben, a tiltakozás továbbra is erős. A sztrájkok és blokádok számos ágazatban folytatódnak, és csütörtökre újabb mozgósítási napot terveznek. Emmanuel Macron a Le Figaro szerint arra számított, hogy a televíziós interjú enyhíti a feszültséget.

Fel fogják oszlatni a zavargásokat

A kormány elleni bizalmatlansági indítvány kismértékű elutasításával bebizonyosodott, hogy nincs alternatív többség – kommentálta Emmanuel Macron a benyújtott, ám elbukott indítványt. Az interjúban az államfő további bizalmáról biztosította Elisabeth Borne miniszterelnök asszonyt, szerinte a politikus tovább vezeti a kormánycsapatot.

Az elnök – azzal együtt, hogy a nyugdíjreformot maga is szükséges rossznak nevezte, az országszerte kitört tiltakozó akciókra és a csütörtökre tervezett országos sztrájkra utalva kijelentette: „Nem fogunk eltűrni semmilyen garázdálkodást!” Jelezte: fel fogják oszlatni a zavargásokat.

Arra buzdította a kormányt, hogy lépjen fel erővel, és a hatósági kötelezettség kényszerítő eszközével úgy, ahogy a szemétszállításokra is rendőri erővel kötelezték sok helyen a sztrájkolókat.

Nem érdekli a népszerűség

A szakszervezetekkel kötött kompromisszum hiánya miatt sajnálatát fejezte ki ugyan, de jelezte: eddig egyetlen szakszervezeti erő sem lépett fel tárgyalási javaslattal. Azt is kifejtette: a népszerűséggel szemben a közérdeket választja, nem pedig a közvélemény-kutatásokat és a rövid távot.

Macron arra reflektált, hogy a Le Journal du Dimanche című lap legfrissebb havi felmérése szerint (melyet az Ifop közvélemény-kutató végzett) az elnök politikájával elégedettek aránya 28 százalékra csökkent – ez a legalacsonyabb mutató a sárga mellényesek válsága óta.

(euronews.com/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei