karpat.in.ua

Ukrajna felajánlotta NATO-partnereinek, hogy hozzanak létre légierő-koalíciót – Ihnat

Ukrajna azt javasolta a NATO-tagország partnereinek, hogy hozzanak létre légierő-koalíciót, amely a tankkoalíció analógiája lenne – jelentette ki csütörtökön Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Ihnat az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Ma ért véget a NATO-tagországok légierő-parancsnokai közötti szimpózium, amelyen az ukrán légierő parancsnoka, Mikola Olescsuk altábornagy is részt vett. Sok olyan dolgot hangsúlyozott, ami jelenleg a fronton történik. Javaslatot tett egy légierő-koalíció létrehozására azzal a jelszóval, hogy a szárazföldi győzelmet a levegőben kovácsolják.”

A szóvivő szerint egy ilyen koalíció a tankkoalíció mintájára működhetne. Az is megjegyezte, hogy a partnerek valószínűleg a közeljövőben válaszolnak Ukrajna kérésére. „Egyértelmű, hogy nem lehet mindent elmondani. Mert az ilyesmi nem nyilvános. Ezért a közeljövőben még jobb híreket szeretnék látni” – tette hozzá. Mint jelezte, a parancsnoki értekezletet online tartották.

Mikola Olescshuk altábornagy felszólította a partnereket, hogy biztosítsanak Ukrajna számára modern vadászgépeket. „Ugyanakkor arra kérem önöket, hogy fokozzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy az ukrán légierőt olyan modern, többcélú, negyedik generációs vadászgépekkel lássák el, amelyek képesek hatékonyan megvédeni államunkat az orosz légi terrortámadásokkal szemben, valamint nagy teljesítményű légi támogatást nyújtanak a szárazföldi erőknek Ukrajna területének a felszabadításához” – idézte a parancsnokát Jurij Ihnat.

(vb/rbc.ua)