karpat.in.ua

Zelenszkij válaszolt az Oroszország Moszkóviára történő átnevezését szorgalmazó elektromos petícióra

Volodimir Zelenszkij államfő reagált az ukrán elnök honlapján megfelelő számú támogatást elért elektronikus petícióra, amely azt szorgalmazza, hogy Ukrajna az Oroszország elnevezést hivatalosan változtassa Moszkóviára, mert az Oroszország név mindössze 301 éve létezik – adta hírül az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint válaszában Zelenszkij megjegyezte, hogy az államokat is magában foglaló földrajzi objektumok elnevezésére vonatkozó kapcsolatok jogi alapjait Ukrajna 2005. évi 2604-IV. sz., földrajzi nevekről szóló törvénye szabályozza. Ezenkívül a nevezett javaslatnak nemzetközi jogi vonatkozásai is vannak.

Az elnök ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy az ENSZ-titkárság gazdasági és szociális részlegének statisztikai osztálya kidolgozta és közzétette az országok és régiók listáját, amely az érintett országok és régiók nevét ábécé sorrendben tartalmazza, azok három számjegyét numerikus kódokkal (ezeket az ENSZ statisztikai célokra használja) és (a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) által meghatározott) háromjegyű alfabetikus kódokkal látja el.

„Így a beadványban felvetett probléma mind a történelmi, mind a kulturális kontextus, mind az esetleges nemzetközi jogi következmények szempontjából körültekintően kidolgozandó” – áll Volodimir Zelenszkij válaszában, aki mindazonáltal Denisz Smihal miniszterelnökhöz fordult azzal a kéréssel, hogy a kormány „átfogóan dolgozza ki” a kezdeményezést, beleértve a tudományos intézmények bevonását is, majd később értesítsék az eredményekről őt és a petíció szerzőjét.

(vb/rbc.ua)