karpat.in.ua

Biztonsági garanciákat kaphat Ukrajna a nyári NATO-csúcson

Andrij Jermak, az Ukrán Elnöki Hivatal vezetője abban reménykedik, hogy Ukrajna biztonsági garanciákat kap a következő NATO-csúcson, melyet július 11–12-én Litvánia fővárosában, Vilniusban tartanak.

Az ukrán politikus újságíróknak azt nyilatkozta, hogy pozitív utalások és bátorító megjegyzések érkeztek az ukrán kormányzat felé a biztonsági garanciák ügyében. Jermak szerint a téma biztosan napirendre kerül Vilniusban, csak az a kérdés, ki kezdeményez majd, és történik-e megállapodás igazolódokumentumok aláírásával – közölte az Unian hírügynökség.

Volodimir Zelenszkij januárban – amikor Boris Johnson volt brit miniszterelnökkel egyeztetett – azt mondta, a háború békés lezárásának egyik elengedhetetlen feltétele az, hogy Ukrajna biztonságpolitikai garanciákat kapjon, és hozzátette: szerinte ennek az egyik legjobb megoldása az lenne, ha Ukrajnát felvennék a NATO-ba.

Ugyancsak az év elején az ukrán védelmi miniszter úgy fogalmazott: Ukrajna a gyakorlatban már most is a NATO tagja, és meggyőződése, hogy a jövőben hivatalosan is a katonai szövetség tagjává válik az ország.