karpat.in.ua

A Bahmut közeli elestéről nyilatkozó Stoltenberg nincs teljesen képben a valós helyzetet illetően – Cserevatij

A Bahmut védelmének közeli összeomlását jósoló NATO nyilatkozatok azt jelzik, hogy az Észak-atlanti Szövetségben nem ismerik teljesen a helyzetet, mert nehezen értik meg ennek a háborúnak a logikáját – jelentette ki csütörtökön Szerhij Cserevatij a Kelet hadműveleti csoport sajtószóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Cserevatij az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva kifejtette: „Azt akarom mondani, hogy az utolsó háború, amellyel a NATO-nak érintőleges kapcsolatai voltak, a volt Jugoszlávia háborúja volt, amely sokkal kisebb volt a csapatok mennyiségét és alkalmazását tekintve. Tehát az Észak-atlanti Szövetség inkább a stabilizáláshoz, a kiképzéshez és a békefenntartó küldetésekhez szokott.”

A szóvivő szerint a NATO-nak valójában nehéz teljesen megértenie az Ukrajnában folyó háború logikáját. „Tisztán pragmatikusan, száraz számításokkal közelítik meg ezt, néha nem értik, hogy az ukránok, miután egy éve háborúban állnak, sokkal nagyobb stabilitást és taktikai megoldási képességeket fejlesztettek ki. Ezért azt gondolom, hogy a NATO ezt tanulmányozza, mert szükségük van rá. Úgy gondolom, hogy az ilyen kijelentéseket tisztelettel kell kezelni, de annak tudatában, hogy nem értik teljesen az egész helyzetet” – magyarázta Szerhij Cserevatij.

Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Jens Stoltenberg az Észak-atlanti Szövetség főtitkára az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsának a védelmi miniszterekkel való találkozója előtt kijelentette: a NATO nem zárja ki Bahmut védelmének összeomlását, ami már a következő napokban bekövetkezhet. Hozzátette: „Tekintettel a bahmuti harcok folytatódására, fennáll annak a lehetősége, hogy az elkövetkező napokban a város elesik.” Mint hangsúlyozta: ez nem feltétlenül lesz „fordulópont” az orosz agressziós háborúban. Ez azonban azt mutatja, hogy Oroszországot „nem lehet alábecsülni”, és Ukrajnát továbbra is támogatni kell – tette hozzá.

(vb/rbc.ua)