Merrick Garland, az USA igazságügyi miniszter be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában

Merrick Garland, az USA igazságügyi miniszter be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában

18:38 Március 4, 2023

Politika 1228 2 хвилини

Українська

Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter pénteken előre be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában – számolt be a CNN. A minisztérium egyik tisztviselője szerint Garlandnek ez volt a második útja az országba a háború kitörése óta. Azt is elmondta, az utazást biztonsági okokból nem jelentették be.

Információk szerint Garlandet az ukrán főügyész hívta meg Lembergbe (Lviv), és Volodimir Zelenszkij elnökhöz csatlakozott az Együtt az igazságért elnevezésű konferencián.

A tisztviselő hozzátette, hogy Garland több megbeszélést is folytatott, és megerősítette az amerikaiak eltökéltségét, hogy Oroszországot felelősségre vonják „a szuverén szomszédja ellen elkövetett igazságtalan és provokálatlan inváziója során elkövetett bűncselekményekért”.

Az utazás közel két héttel azután történt, hogy Joe Biden elnök a háború kezdete óta először utazott – teljes titoktartás mellett – Ukrajnába, és egy héttel azután, hogy Janet Yellen pénzügyminiszter tette Kijevben tiszteletét.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei