Titkos helyen képzik az ukrán katonákat Németországban

Titkos helyen képzik az ukrán katonákat Németországban

17:36 Március 3, 2023

Politika 1508 2 хвилини

Українська

Egy távoli német erdőben, távol a kíváncsi szemektől, mintegy 40 ukrán katona vesz részt gyorstalpaló tanfolyamon, hogy megismerjék a németek által szállított, a Nyugat egyik legfejlettebb légvédelmi rendszerét.

A mintegy 40 kilométeres hatótávolsággal és 360 fokos látószöggel büszkélkedő IRIS-T SLM rendszer az egyik legkeresettebb fegyver, amelyet Berlin Kijevnek szállított.

„A fő feladatunk az, hogy minél gyorsabban tanuljuk, hogy visszatérhessünk és folytathassuk a harcot” – mondta Mihajlo ukrán katona az első néhány újságírónak, akinek szerdán betekintést biztosítottak a kiképzésekhez.

Az Ukrajnában már bevetett egyetlen IRIS-T egységet eddig cirkálórakéták lelövésére használták, valamint repülőgépek, köztük iráni gyártmányú Shahed drónok megsemmisítésére.

„Néhány nappal ezelőtt a légierőnk parancsnoka azt mondta, hogy az IRIS-T 51 célpontból 51-et talált el, ez 100 százalékos kvóta a Shahed drónok és cirkálórakéták esetében” – mondta a 36 éves Anatolij, hozzátéve, hogy Kijevnek legalább 12 ilyen rendszerre van szüksége.

Berlin összesen négyet ígért ezekből, az első felét már leszállították Ukrajnának, a második fele pedig heteken belül megérkezhet.

„Az oroszok az IRIS-T-t a játékszabályok megváltoztatásának tekintik” – mondta magyarázatként a német légierő egyik tisztje.

Az IRIS-T radarjának beállítása ugyanis csak harmadannyi időt vesz igénybe, mint a több évtizedes Patriot rendszeré – ami kritikus tényező, mivel bármely légvédelmi rendszer elárulja a helyzetét, amint a radar bekapcsol.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei