Évet értékelt Biden

Évet értékelt Biden

12:21 Február 8, 2023

Politika 1164 6 хвилин

Українська

Az elnök beszédében az eredményeit hangsúlyozta, de érintette az orosz–ukrán háború és az amerikai–kínai viszony alakulását is.

Az Egyesült Államok előtt álló feladatok megoldását célzó közös cselekvésre sürgette a politikai erőket Joe Biden amerikai elnök a kongresszusban kedden elmondott évértékelő beszédében, amelynek nagy részében kormányzatának intézkedéseit ecsetelte.

A demokrata párti elnök unió helyzetéről szóló üzenetének (State of the Union Address) elején együttműködést ajánlott az új törvényhozás alsóházának republikánus többsége számára, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt két évben 300 olyan törvényt írt alá, amelyet kétpárti támogatással fogadtak el.

Hivatalának eredményei közül kiemelte a munkahelyteremtést és a munkanélküliség 50 éves, 3,4 százalékos mélypontját. A tavaly 4 évtizedes csúcsokra emelkedő infláció okaként az elnök a koronavírus-járványt és az ukrajnai háború hatását említette. Megítélése szerint az inflációt tekintve az Egyesült Államok a világ minden országánál jobb helyzetben van, az energiaárak csökkennek, és az élelmiszerárak emelkedése is mérséklődik. Eredményként említette, hogy két év alatt 10 millió vállalkozást alapítottak az Egyesült Államokban.

Biden beszédében többször kitért a tavaly elfogadott inflációcsökkentési törvényre, valamint az infrastrukturális beruházásokról szóló jogszabályra. Új előírásként jelentette be, hogy a jövőben minden szövetségi finanszírozású beruházás esetében amerikai gyártású alapanyagot használjanak fel.

Az államadósság-plafon növelésére vonatkozó felszólítása jól hallható tiltakozást váltott ki a kongresszus republikánus tagjainak a részéről. Biden szerint hivatalba lépése óta 1700 milliárd dollárral sikerült csökkenteni a költségvetési hiányt, ugyanakkor tárgyalást kért és közös munkát sürgetett a költségvetési kérdések tekintetében.

Biden a rendőrségi erőszak csökkentése érdekében a hatóság elszámoltathatóságát és a rendőrségi reform kiteljesítését sürgette. A beszédet a helyszínen hallgatták végig annak a Tyre Nicholsnak a szülei, aki Memphis városában rendőri intézkedés következtében halt meg januárban. A közbiztonság kapcsán a támadó kézifegyverek betiltására vonatkozó követelését is megismételte.

Az elnök évértékelője érintette a nemzetközi kérdéseket is.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban szolidaritásáról biztosította Kijevet, ameddig csak szükséges, és kijelentette, hogy sikerült a NATO-t egységbe forrasztani és globális koalíciót építeni.

Biden kiemelte, hogy az amerikai–kínai viszony kapcsán az Egyesült Államok versengést akar és nem konfliktust, de ha szükséges, megvédi érdekeit, ahogy tette a múlt héten – utóbbival az Egyesült Államok légterét keresztező kínai hírszerző léggömb megsemmisítésére utalt.

Az elnök beszéde 72 percig tartott. A kongresszus alsó- és felsőházának tagjai mellett a meghívottak között voltak a Legfelsőbb Bíróság tagjai, valamint a Biden-adminisztráció miniszterei.

A republikánusok válaszbeszédét az ország legfiatalabb kormányzója, Sarah Huckabee-Sanders kézbesítette Arkansas állambeli irodájából. A politikus beszédében a magas üzemanyag- és élelmiszerárak és a radikális baloldal befolyása miatt bírálta az elnök politikáját, de kiemelte azt is, hogy Biden a legidősebb elnök az ország történetében, míg ő a legfiatalabb amerikai kormányzó. Elmondása szerint a demokraták két év alatt lerombolták az ország biztonságát, és itt utalt a súlyos határválságra, valamint a kábítószer-túladagolás okozta halálozások számára.

Az ország helyzetéről szóló értékelést az alkotmány írja elő az elnök kötelezettségeként, második cikkelyében úgy fogalmaz, hogy az elnöknek időről időre tájékoztatnia kell a kongresszust az unió helyzetéről, és a törvényhozók figyelmébe kell ajánlania, hogy milyen intézkedéseket tart megfontolandónak a következő időszakra. Az elnöki értékelőre 1790–1946 között éves üzenetként (Annual Message) hivatkoztak, 1947 óta nevezik hivatalosan az unió helyzetéről szóló beszédnek (State of the Union Address).

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei