karpat.in.ua

Portugália is Leoprad 2-es tankokat küld Ukrajnába

Antonio Costa miniszterelnök azonban azt nem közölte, hogy pontosította volna, hány darabot szállítanak.
A portugál kormányfő azt is közölte, hogy tárgyalásokat folytatnak Németországgal a működésképtelen Leopard harckocsik javításához szükséges alkatrészek beszerzéséről.

„Jelenleg azon dolgozunk, hogy néhány harckocsinkat oda tudjuk adni” – mondta Costa a Lusa portugál hírügynökségnek a Közép-afrikai Köztársaságba tett útja során. „Nem tudom, hány harckocsit fogunk (Ukrajnába küldeni), de ezt majd a megfelelő időben közöljük”- mondta.

António da Silva Ribeiro tengernagy, a portugál fegyveres erők vezetője a múlt hónapban azt mondta, hogy

Portugáliának 37 Leopard 2 harckocsija van, de a helyi média széles körben arról számolt be, hogy a legtöbbjük működésképtelen.
A védelmi minisztérium közölte, hogy biztonsági okokból nem nyilatkozik a „fegyver- és felszerelési rendszerek működőképességéről”. A kormányfő viszont azt mondta: reméli, hogy március végéig leszállíthatják a beígért tankokat Ukrajnának.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a hét elején jelentette be, hogy az ország 120-140 nyugati harckocsit kap a 12 országból álló koalíciótól érkező szállítások „első hullámában”.

Forrás