Az USA új szankciókat vezetett be Oroszország ellen

Az USA új szankciókat vezetett be Oroszország ellen

11:23 Február 2, 2023

Politika 1241 2 хвилини

Українська

Az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listára helyezett szerdán egy 22 magán- és jogi személyből álló globális hálózatot, amelyet azzal vádol, hogy kijátszotta az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket.

„Oroszország elkeseredett kísérlete, hogy közvetítőkön keresztül játssza ki az amerikai szankciókat azt bizonyítja, hogy a büntetőintézkedések jóval nehezebbé tették az orosz hadiiparnak, hogy utánpótlást biztosítson Vlagyimir Putyin orosz elnök hadigépezetének” – írta közleményében Wally Adeyemo pénzügyminiszter-helyettes.

A tájékoztatás szerint a hálózatot Oroszország, illetve a ciprusi székhelyű Igor Zimenkov fegyverkereskedő vezeti, aki fiával együtt szintén szankciós névsorra került.

A csoport egyebek között az orosz védelmi iparhoz köthető projektekben, így például csúcstechnológiai eszközök beszerzésében vett részt Oroszország ukrajnai hadműveletét követően.

Mindemellett a hálózat egyes tagjai támogatták a szankciókkal sújtott orosz állami vállalatokat. Zimenkovot azzal is vádolják, hogy egy szankcióslistára került fehérorosz védelmi ipari vállalatot is segítette eladásokkal Latin-Amerikában.

Büntetőintézkedések hatálya alá került a szingapúri székhelyű Asia Trading & Construction vállalat és annak igazgatója, aki állítólag a szintén szankciós listára került orosz Rosztyeh konglomerátum nevében helikoptereket adott el egy dél-amerikai kormánynak.

Szankciókkal sújtották a GBD nevű céget is, amely fegyverrendszereket próbált értékesíteni egy afrikai kormánynak.

A mostani lajstromra ciprusi, bolgár, valamint izraeli cégek kerültek fel. A büntetőintézkedések keretében befagyasztották az érintettek Egyesült Államokban található vagyonát, az amerikai állampolgárokat pedig eltiltották a velük való ügyletektől.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei