karpat.in.ua

Az USA ellenőröket küldött Ukrajnába, hogy felügyeljék az amerikai támogatás felhasználását

Megérkeztek Ukrajnába az amerikai külügyminisztérium, védelmi minisztérium és a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) ellenőrei, akik felügyelni fogják annak a támogatásnak a felhasználását, amelyet az Egyesült Államok küld Kijevnek – jelentette be pénteken Brigitte Brink, az USA ukrajnai nagykövete a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az amerikai diplomata azt írta: „szívből gratulálok a külügyminisztérium főfelügyelői hivatalának, a védelmi minisztérium főfelügyelőjének és az USAID főfelügyelői hivatalának, amelyek a találkozások világos tervével és a független felügyelet javításának céljával érkeztek.” Brigitte Brink hozzátette: „amerikai támogatás Ukrajnának. Betartatjuk az Egyesült Államok által nyújtott támogatás legmagasabb szintű elszámoltathatóságát és átfogó felügyeletét.”

Mint hírportálunk január 24-én beszámolt róla, Tarasz Melnicsuk, a kormány parlamenti meghatalmazottja közölte, hogy a kormány kedden számos személyi döntést hozott, felmentett hat miniszterhelyettest és öt megye katonai közigazgatási vezetőjét menesztette a hatalmi korrupciós botrányokat követően. A többi között a következő kormányzók talpára kötöttek útilaput: Valentina Reznyicsenko, a Dnyipropetrovszk Megyei Állami Adminisztráció vezetői posztjáról, Olekszandr Sztaruh, a Zaporizzsja Megyei Adminisztráció vezetői posztjáról, Olekszij Kuleba, a Kijev Megyei Állami Adminisztráció vezetői posztjáról, Dmitro Zsivickij, a Szumi Megyei Állami Adminisztráció vezetői posztjáról, Jaroszlav Janusevics, a Herszon Megyei Állami Adminisztráció vezetői pozíciójából.

(vb/rbc.ua)