Nagy a felháborodás a menesztett intézményvezetők miatt

Nagy a felháborodás a menesztett intézményvezetők miatt

08:51 Január 25, 2023

Politika 3332 4 хвилини

Українська

Magyarázat nélkül menesztették a napokban Munkácsi kistérségben állásukból Schink Istvánt, a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját, és Korolovics Valériát, a Derceni Kultúrház igazgatóját. A közösségi médiában egyre több munkácsi, közöttük ukrán értelmiségiek is védelmükbe vették a leváltott vezetőket.

A munkácsi magyar iskola pedagógusai – mind a 35-en – aláírták a Schink István iskolaigazgató melletti kiállásukatű megfogalmazó nyilatkozatot, amelyben többek között felszólítják a város polgármesterét: „A jelenlegi nehéz helyzetben Schink István igazgató menesztése nem járul hozzá iskolánk zökkenőmentes működéséhez, és nem szorgalmazza a bizalmat sem a város vezetése felé. Felszólítjuk a közösségünk számára fájdalmas és sértő, továbbá megalapozatlan döntés azonnali felülvizsgálatát” – olvasható a nyilatkozatban. A szülők petíciójukban ugyancsak az igazgató állásába történő visszahelyezését követelik Andrej Baloga polgármestertől. A Munkácsi Kistérségi Tanács ellenzéki pártjainak képviselői, az érintett Schink Istvánon kívül mindannyian, szám szerint 17-en aláírták az ügy kapcsán a polgármestertől magyarázatot követelő képviselői beadványt.

A Derceni Kultúrház dolgozói beadták felmondásukat, szolidaritást vállalva a magyarázat nélkül menesztett Korolovics Valériával, aki 18 éve igazgatja az intézményt. Korolovics Valériának és férjének, Zsoltnak köszönhetjük Kárpátalja legelismertebb magyar néptáncegyüttesének, a Derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttesnek az utóbbi két évtizedben elért sikereit. Az együttes negyvenkét éve, minden harmadik évben megvédte az Ukrajna Népi Együttese címét. Korolovics Zsolt nemrég, 2022-ben vehette át a Kárpátalja legjobb koreográfusának járó Balogh Klára-díjat személyesen Viktor Mikita katonai kormányzótól és Volodimir Csubirkótól, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökétől. Nem véletlen, hogy a néptáncegyüttes különböző korcsoportjaiban táncoló gyerekek szülei ragaszkodnak ahhoz, hogy továbbra is a Korolovics házaspár foglalkozzon a gyerekeikkel.

Az említett, köztiszteletben álló intézményvezetők menesztésének ügyével, vagy a magyar zászlók és feliratok eltávolításának kérdésével sem foglalkozott eddig a Munkácsi Kistérségi Tanács, tudtuk meg a tanács KMKSZ-es képviselőitől, s a Végrehajtó Bizottság elé sem került az említett ügy eddig. Tehát a zászlók és feliratok, valamint a Dercenben, a Magyarország által alapított és fenntartott Munkács Futball Akadémia magyar feliratainak eltüntetése önkényes döntés eredménye, azt nem előzte meg semmiféle testületi határozat.

Munkácsi forrásaink szerint a mostani, látványosnak szánt magyarellenes intézkedések oka lehet, hogy a polgármester – részben a KMKSZ miatt – elveszítette többségét a munkácsi képviselő-testületben. Schink István pedig a KMKSZ-frakció vezetője. Viszont Pavlo Fedaka újságíró értesülései szerint az is motiválhatta a történteket, hogy a Baloga család több tagját legutóbb nem engedték belépni Szlovákiába az ungvári határátkelőhelyen. Állítólag ott közölték velük, hogy öt évre kitiltották őket a schengeni övezetből.

Novák Katalin magyar köztársasági elnök és a magyar külügy is éles hangú nyilatkozatot adott ki a történtek miatt.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei