A következő hetek, hónapok meghatározóak lesznek Ukrajna számára, különösen Donbászban – Fehér Ház

A következő hetek, hónapok meghatározóak lesznek Ukrajna számára, különösen Donbászban – Fehér Ház

18:22 Január 24, 2023

Politika 526 3 хвилини

Українська

Ukrajna számára az oroszok ellen vívott háború következő hetei és hónapjai döntőek lesznek, és ez különösen a donbászi csatákra vonatkozik – jelentette ki kedden John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági és védelmi stratégiai kommunikációs koordinátora egy interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Kirby az RMF lengyel rádiónak nyilatkozva a Leopard 2 harckocsik ukrán hadseregnek való átadása fontosságáról, valamint a Lengyelország és Németország között folyó hosszú távú, erre vonatkozó egyeztetés összefüggéseiről beszélt. Mint hangsúlyozta, „mindék ország érintett Ukrajna védelmi szükségleteinek a támogatásában, tudják, mi forog kockán, és nagyon nyitottak Ukrajna támogatására. Mindannyian tudjuk, hogy a következő hetek és hónapok döntőek lesznek Ukrajna számára, különösen Donbászban.” És mi tudjuk, hogy fegyverek jelentik azt, amire az ukránoknak továbbra is szükségük lesz – tette hozzá. „Együtt dolgozunk azon, hogy a katonai támogatásokat a lehető leghamarabb eljuttassuk” – mutatott rá Jonh Kirby.

Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Boris Pistorius német védelmi miniszter bejelentette, hogy Berlin még mindig nem hozott döntést a Leopard tankok Ukrajnának való átadásáról, miután Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral találkozott. A német védelmi miniszter azt mondta: „jelenleg nincs új információ, a helyzet nem változott. Döntésre készülünk, ami hamarosan megszületik. Ahogy Ramsteinben mondtam, támogatom a partnereinket, ha el akarják kezdeni a kiképzést (ukránokat – a szerk.) ezekre a tankokra, nem fogjuk akadályozni. De mint mondtam, előkészítjük a döntésünket.”

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei