Brüsszelben tanácskoznak a NATO katonai vezetői

Brüsszelben tanácskoznak a NATO katonai vezetői

18:08 Január 19, 2023

Politika 902 3 хвилини

Українська

„A kollektív védelem új korszakának hajnalán vagyunk” – hangzott el a NATO katonai bizottságának legmagasabb szintű kétnapos brüsszeli tanácskozásának nyitóbeszédében. A NATO vezetői mellett Finnország és Svédország képviselői is részt vesznek a találkozón, amelynek középpontjában a katonai képességek fejlesztése, a szövetségesek közötti együttműködés elmélyítése áll.

Sem a magyar, sem a külföldi sajtóban nem nagyon jelent meg a hír, de a NATO vezetői, valamint Finnország és Svédország képviselői tegnap a szövetség brüsszeli központjában megkezdték a katonai bizottság legmagasabb szintű kétnapos tanácskozását. A tanácskozás első ülését Mircea Geoana, a NATO főtitkárhelyettese nyitotta meg Rob Bauer admirálissal, a Katonai Bizottság elnökével együtt. Bemutatásra kerültek a legújabb politikai célkitűzések, és megvitatták a szövetség előtt álló biztonsági kihívásokat „a jelenlegi globális kontextusban” – áll a NATO sajtóközleményében.

A szövetségeseknek a találkozó további részében lehetőségük lesz konzultálni az euroatlanti elrettentési és védelmi koncepció NATO általi végrehajtásáról, valamint a katonai képességek fejlődését és a szövetségnek a jelenlegi és jövőbeli kihívásokkal szembeni védelmét szolgáló kapacitásokról is. A hangsúly vélhetően a több területet érintő műveletekre, a digitális átalakulásra, továbbá a szövetségesek együttműködésének megerősítésére helyeződik.

A találkozó napirendjén szerepel majd az ukrajnai háború és a Kijevnek nyújtott katonai támogatások megvitatása is, valamint a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetének elemzése, többek között a KFOR-misszió szemszögéből.

Bauer nyitóbeszédében utalt az az orosz–ukrán háború által okozott meggyengült globális biztonsági környezetre. A Holland Királyi Haditengerészet admirálisa szerint a kollektív védelem új korszakának hajnalán vagyunk.

„Ez azonban egy olyan korszak, amelyre a NATO készen áll. Megmutattuk a világnak, hogy képesek vagyunk gyorsan növelni a jelenlétünket, amikor és ahol csak szükséges” – hangsúlyozta Bauer.

A főtitkárhelyettes azt is kiemelte, hogy a NATO-nak „meg kell őriznie azt a katonai kapacitást és képességet, amellyel megvédheti a szövetséget minden kihívással szemben”. Bauer három fontos munkaterületet jelölt meg a következő, Vilniusban tartandó csúcstalálkozóig: a védelmi beruházások növelését, a fegyver- és lőszergyártás felfuttatását, valamint a NATO digitális képességeinek fejlesztését.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei