karpat.in.ua

Hennagyij Moszkal: A decentralizáció Kárpátalja eltűnéséhez vezet

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja korábbi kormányzója egy ukrán tévécsatorna adásában nyilatkozott az országban folyó decentralizációról. Kijelentette, hogy míg Luhanszk és Kárpátalja megyék élén állt, nem ismerte el a reformot.

„Ez a reform a megye eltűnéséhez vezet, többé már nem lesz az a régió. Nemrég derült ki, hogy Kárpátalja 13 járásából összesen 5-öt hagynak meg, s az eredeti tervek szerint végképp csak három maradt volna. Azokat a közösségeket, melyek küzdöttek státuszuk elismeréséért, új járási tanácsokhoz csapják” – közölte.

Az exkormányzó elmondta azt is, hogy a decentralizáció után megszűnnek a megyei alárendeltségű városok is, s az olyan városok mint Ungvár, Munkács, Huszt már a járásokhoz fognak tartozni. Moszkal leszögezte, hogy ő többször is próbálta felvilágosítani az embereket a decentralizációs reform veszélyeiről, azonban „mindenki reformátorrá akart válni”, s amint ő elhagyta vezetői székét, összehívták a megyei tanácsot és „boldognak szabták szét a régiót”.

Felháborítónak tartja Hennagyij Moszkal azt is, hogy megszűnik az Ivano-Frankivszkkal határos Rahói járás, mely egy eredeti hucul terület. „Nincs, kész, a reformban nem szerepel. A maradékot (a megyéből) átadják Lemberg megyének” – közölte (az egykori kormányzó ezen kijelentése hivatalos honlapján is megtalálható – a szerk.).

A politikus elmondása szerint Kijev úgy gondolja, hogy a reformmal majd megoldja „a magyarokkal kapcsolatos problémát”, a „helyi szeparatizmust”, valamint „a megyei és járási tanácsok nem mindig kedves hozzáállását a központi irányításhoz”. „Saját kezükkel akartak elpusztítani egy megyét – s az már pusztul is” – jelentette ki Moszkal.