A NATO kizárta az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálását az ukrajnai háború befejezését követően

A NATO kizárta az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálását az ukrajnai háború befejezését követően

16:50 Január 16, 2023

Politika 1239 2 хвилини

Українська

Stoltenberg kijelentette, Vlagyimir Putyin orosz elnök hibát követett el, amikor megtámadta Ukrajnát.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár véleménye szerint a nyugati országok és Oroszország közötti kapcsolatok normalizálása az Ukrajna elleni háború befejezését követően sem lehetséges.

„Nem lesz olyan, mint korábban volt. Még ha el is hallgatnak a fegyverek Ukrajnában, nem számíthatunk arra, hogy az Oroszországgal való kapcsolataink normalizálódnak” – mondta Stoltenberg a Handelsblatt című német lapnak adott interjújában.

Stoltenberg egyben kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy hibát, követett el, amikor megtámadta Ukrajnát.

„Túlbecsülte saját fegyveres erőinek erejét. Látjuk hibáikat, a morál hiányát, a vezetőségben jelentkező problémákat, a rossz felszerelést” – fogalmazott és megjegyezte, hogy az oroszok „megmutatták, hogy hajlandóak súlyos veszteségeket vállalni céljaik elérése érdekében”.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei