Fontos találkozót tartanak az ukrajnai háborús bűnökről

Fontos találkozót tartanak az ukrajnai háborús bűnökről

09:22 Január 8, 2023

Politika 1158 3 хвилини

Українська

A brit kormány globális igazságügyminiszteri értekezletet hívott össze az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálására.

A brit igazságügyi tárca szombati tájékoztatása szerint a rendezvényt márciusban tartják majd Londonban. Az értekezlet célja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak nyújtott pénzügyi és gyakorlati támogatás növelése, valamint az arra irányuló erőfeszítések összehangolása, hogy a törvényszéknek minden szükséges eszköze meglegyen a vizsgálatok elvégzéséhez és a felelősök elleni büntetőeljárásokhoz.

Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes, illetve igazságügyi miniszter kiemelte: az orosz hadseregnek tudomást kell szereznie arról, hogy nem cselekedhet büntetlenül.

A brit kormány által összehívott nemzetközi miniszteri értekezlet meghirdetett céljai között szerepel a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak nyújtandó olyan gyakorlati támogatások megfontolása, mint a hadszíntéren elkövetett atrocitásokról szóló információk összegyűjtése és a bizonyítékok megosztása. A szakminiszterek áttekintik majd azt is, hogy miként lehet az atrocitások elszenvedőit és szemtanúit segíteni tanúvallomásaik megtételében, úgy, hogy ne kelljen ismét átélniük a megrázkódtatásokat – adta hírül az MTI.

A brit igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint a visszaszerzett ukrajnai területeken ügyészek bevonásával már folyik az atrocitások és a szexuális erőszakcselekmények bizonyítékainak gyűjtése.

A tárca közölte azt is, hogy a brit kormány képzési programot indított ukrán bíróknak, akik a háborús bűncselekmények ügyében induló majdani büntetőeljárásokat vezetik. Ebben a programban jelenleg 30 bíró vesz részt.

London tavaly egymillió font értékű új brit finanszírozást jelentett be a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság számára, emellett felajánlotta, hogy a Scotland Yard háborús bűncselekmények kivizsgálására szakosodott ügyosztálya és a brit fegyveres erők hírszerzési anyagok összegyűjtésében jártas szakértői segítséget nyújtanak a bírói testületnek.

A brit kormány eddig hozzávetőleg 400 millió font gazdasági és humanitárius segélyt nyújtott Ukrajnának, és további 1,25 milliárd font értékű multilaterális hitelcsomag összeállítását tette lehetővé garanciavállalásokkal. Nagy-Britannia emellett tavaly 2,3 milliárd font értékben nyújtott katonai segítséget Kijevnek, és kötelezettséget vállalt arra, hogy az idén is fenntartja az Ukrajnának szóló katonai támogatás szintjét.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei