karpat.in.ua

Letette hivatali esküjét Brazília új elnöke, Lula da Silva

A baloldali politikus harmadik ciklusát kezdi meg Brazília elnökekét. Elődje, az októberi választáson elszenvedett vereségét el nem ismerő Jail Bolsonaro nem vett részt a beiktatáson, mert elhagyta az országot.

Luiz Inacio Lula da Silva letette az esküt Brazília új elnökeként – immár harmadszor tölti be az ország legmagasabb tisztségét. A széles körben Lula néven ismert veterán baloldali politikus 2003-2010 között már vezette az országot, és az októberi választáson legyőzte le most Jair Bolsonarót.

A ceremóniát szigorú biztonsági intézkedésekkel várták, mivel attól tartottak, hogy Bolsonaro hívei megzavarják azt, ám végül komolyabb incidens nem történt. Ez talán annak is köszönhető volt, hogy maga Bolsonaro nem vett részt az eseményen, mivel már napokkal korábban elhagyta Brazíliát.

A Lula beiktatásáról szóló BBC-hír emlékeztet, hogy látványos a Bolsonaro-kormány által jegyzett eddigi iránnyal való szakítás a politikában, hiszen például Brazília egyik legismertebb éghajlatvédelmi aktivistáját nevezték ki környezetvédelmi és éghajlatvédelmi miniszternek, feladata pedig, hogy megvalósítsa Lula ígéretét, hogy 2030-ra az erdőirtást teljesen leállítják az Amazonas vidékén.

(portfolio.hu)