karpat.in.ua

Bíróság elé állítanák háborús bűnök miatt Putyint

Geoffrey Nice brit ügyvéd, aki a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszékkel dolgozott korábban együtt, úgy véli, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai háború során elkövetett háborús bűnök miatt bíróság elé kell állítani – írja az Ukrajinszka Pravda

1998 és 2006 között Nice volt a vezető ügyész Szlobodan Milosevics volt szerb vezető ügyében. Nice szerint a Putyin elleni vádak szintén teljesen nyilvánvalóak.

Kétségtelen, hogy a parancsnoki lánc közvetlenül Putyinhoz vezet. Ezek az ő katonái. Ha máshonnan nem is, a televíziós riportokból tudja, hogy mi folyik ott – ahogy mi mindannyian. De nem hívja vissza a csapatait ennek ellenére sem, hogy kivizsgáltassa a nyilvánvaló bűncselekményeket. Kétségkívül bűnös – mondta az ügyész.

Geoffrey Nice meglepetésének adott hangot amiatt, hogy az ügyészek és a politikusok nem fogalmaznak sokkal élesebben Putyin tetteiről, és felvetette, hogy az orosz elnök a jövőben az ukrajnai háború befejezését követő nyomozás során könnyedén mentességet is kaphat a vádemelés alól.

A Nemzetközi Büntetőbíróság, amelynek joghatósága alá Ukrajna tartozik, még nem nyilatkozott Putyin felelősségéről ebben a bűncselekményben. Felmerül a kérdés, hogy az ügyész miért nem siet ezzel. Talán azt hiszik, hogy a Putyin elleni vádemelés hiánya politikai hasznot hoz? Ez borzalmas kilátás, ami azt is jelenti, hogy Ukrajna népét teljesen megfosztják az igazságszolgáltatástól – tette hozzá. 

(MTI)