karpat.in.ua

Elfogadta a Kárpátaljai Megyei Tanács a jövő évi költségvetést (videó)

Megtartotta idei utolsó ülését a Kárpátaljai Megyei Tanács. Mivel már közelednek a karácsonyi ünnepek, ezért az ülés kezdete előtt a cserkészek átadták a megye elöljáróinak a betlehemi lángot. Ezt követően a megye 2023-as költségvetése került terítékre, melyben összesen 2 milliárd 300 millió hrivnyával számolnak a honatyák. Az idei évhez képest ez egyharmados növekedést jelent, mert megnövekedett az adóbevétel, többek között a katonák magas bérének és az áttelepült vállalkozások munkájának köszönhetően. A képviselő testület komoly figyelmet szentelt a megyét is érintő energetikai problémáknak. A a megyei áramszolgáltató vállalat igazgatója újfent elmondta, hogy a gyakori áramszüneteket a megyénkre kiosztott alacsony kvóta okozza. A képviselők azt kérték az illetékesektől, hogy tartsák be a nyilvánosságra hozott lekapcsolási ütemtervet, a változásokról pedig időben és érthetően tájékoztassák a lakosságot. Kárpátalja kormányzója ismét arra hívta fel a megyében működő vállalkozások, illetve a lakosság figyelmét, hogy törekedjenek a takarékos áramhasználatra. A takarékosság egyike azoknak az eszközöknek, amelyek segítségével meg lehet felelni a meghatározott kvótának, melynek révén akár teljesen el lehet kerülni az áram kikapcsolását. Viszont ezt nem mindenki akarja megérteni. Az ülésen a képviselők, a PADIJUN, az Ungvári Gyermek és Ifjúsági Palota bázisán megalakítottak egy új kommunális intézményt, ahol megyei szintű, iskolai foglalkozásokon kívüli képzéseket fognak tartani. Végül a képviselők megszavazták azt, hogy az Égermezői víztározó területén egy helyi jelentőségű védett területet hoznak létre. „A Kárpátaljai Tenger” területe 90 hektár lesz. Ezáltal a területet megóvják attól, hogy itt üdülőhelyet létesüljön, amelyre pedig fél évvel korábban engedélyt adtak. Az engedélyt most visszavonták, Erre a jelenlévő 54 képviselő közül 52-en adták le a voksukat.