Busásan jövedelmező állami állásokkal jutalmazták Soros György ukrajnai embereit

Busásan jövedelmező állami állásokkal jutalmazták Soros György ukrajnai embereit

11:57 Január 3, 2020

Politika 2961 3 хвилини

Több mint 310 ezer hrivnyát, alapfizetésének a hétszeresét vághatta zsebre decemberben a véres hatalomátvétellel végződött és több tízezer áldozatot követelő kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusba torkollott 2013–2014-es Majdant újságíróként elindító Musztafa Najem, aki jelenleg a fegyvereket gyártó Ukroboronprom Állami Konszern vezérigazgatójának helyettese – adta hírül pénteken a strana.ua hírportál.

A kiadvány szerint a konszern állami szervekkel fenntartott kapcsolataiért felelős vezérigazgató-helyettesi posztjára tavaly novemberben kinevezett, afganisztáni pastu származású Najem havi alapbére 43 ezer hrivnya. Decemberi juttatásának oroszlánrészét jutalom és fizetéspótlékok tették ki – olvasható a cikkben.
Nem panaszkodhat Najem korábbi kollégája, Szerhij Lescsenko egykori tollforgató sem, akit havi 500 ezer hrivnya fizetéssel neveztek ki az Ukrzaliznica Vasúttársaság felügyelőbizottsági tagjává. Az előző parlamenti ciklusban Najemhez hasonlóan képviselőként tevékenykedő Lescsenko kulcsszerepet játszott abban, hogy Ukrajnát belerángatták a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányba és ennek folyományaként a demokraták és republikánusok között jelenleg is zajló belpolitikai csatározásokba.
Ugyancsak jól fizető álláshoz jutott a két említett újságíróval korábban ugyanannál a Soros György által pénzelt ukrán internetes portálnál dolgozó, majd a Majdan után szintén parlamenti képviselő Szvitlana Zaliscsuk, aki az új kormány felállása után Olekszij Honcsaruk miniszterelnök külpolitikai tanácsadója lett. Kormányfői kinevezése előtt egyébként Honcsaruk öt éven át egy Soros érdekeltségébe tartozó, jogi kérdésekkel foglalkozó ukrajnai céget vezetett.
Az amerikai pénzmágnás révén került be mások mellett az új ukrán államhatalomba a többi között Viktorija Vojcicka, a Szamopomics (Önsegély) párt korábbi parlamenti képviselője, aki jelenleg a Nemzeti Oktatási Társulás alapítványi elnöki tisztét tölti be, valamint Olekszij Rjabcsin, energetikai és környezetvédelmi miniszterhelyettes is.
A fraza.ua hírportál múlt decemberi tudósítása szerint Soros György ukrajnai emberei azt követően kerültek be a busásan jövedelmező ukrán állami hivatali állásokba, hogy csoportos látogatást tettek Washingtonba, ahol a külügyminisztériumban készítették fel őket új feladataik ellátására.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei