Scholz szerint sikerült csökkenteni az orosz atomcsapás veszélyét

Scholz szerint sikerült csökkenteni az orosz atomcsapás veszélyét

21:21 December 8, 2022

Politika 1425 3 хвилини

Українська

Németország az Ukrajnát leginkább támogató országok közé tartozik, és nagyon sok fegyvert szállítanak Kijevnek.

A nemzetközi közösség állhatatossága révén sikerült csökkenteni azt a veszélyt, hogy Oroszország atomfegyvert vet be az Ukrajna elleni háborújában – mondta Olaf Scholz német kancellár egy csütörtöki interjúban. 

Oroszország változatlan brutalitással támadja Ukrajnát, változás viszont, hogy már nem fenyeget atomfegyverrel, méghozzá azért, mert a nemzetközi közösség világosan jelezte Moszkvának, hogy ez nem elfogadható – mondta a kormányfő a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban. A politikus azt is mondta, hogy novemberi pekingi látogatásán Hszi Csin-ping kínai elnökkel együtt kifejezésre juttatták, hogy atomfegyvert bevetni tilos, majd a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó, német soros elnökség vezetésével dolgozó G20 csoport is megerősítette ezt az álláspontot. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e mindezzel elhárítani a nukleáris eszkaláció – az atomháború – veszélyét, azt mondta, hogy egyelőre csak csökkenteni tudták a veszélyt. 

Emmanuel Macron francia elnök véleményéről, miszerint a vérontás megállításához az is szükséges, hogy a nyugat adjon biztonsági garanciákat Oroszországnak, a kancellár elmondta, hogy az a legfontosabb, hogy Oroszország azonnal vessen véget a háborúnak és vonja vissza csapatait. Utána készen állnak tárgyalni Oroszországgal az európai fegyverzetellenőrzésről, hangsúlyozta, hogy ezt már a háború előtt felajánlották.

A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a napokban telefonon folytatott megbeszélésén feltette a kérdést, hogy mikor hajlandó Oroszország kivonni csapatait Ukrajnából. A kancellár hozzátette, hogy orosz feltételeken alapuló békediktátum nem lehet.

Németország az Ukrajnát leginkább támogató országok közé tartozik, és nagyon sok fegyvert szállítanak Kijevnek. Hozzátette, mindent meg kell tenni az Oroszország és a NATO közötti közvetlen összeütközés elkerüléséért, mert „egy ilyen konfliktusnak csak vesztesei lennének az egész világon” – mondta Olaf Scholz. 

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei