Korinevics: Ukrajna álláspontját Hágában már 24 ország támogatja

Korinevics: Ukrajna álláspontját Hágában már 24 ország támogatja

12:22 November 24, 2022

Politika 318 2 хвилини

Українська

Az ENSZ Nemzetközi Bíróságához már 24 ország nyújtotta be nyilatkozatát, amelyben támogatják Ukrajna álláspontját az „Ukrajna kontra Oroszországi Föderáció” ügyben a népirtás megelőzéséről szóló egyezmény megsértésével kapcsán – közölte Anton Korinevics, az ukrán külügyminisztérium különleges megbízású nagykövete Hágában az Ukrinform tudósítójával.

„Most már 24 állam nyújtotta be nyilatkozatát, miszerint támogatják Ukrajna álláspontját. Oroszország kommunikál a bírósággal, és résztvevője a folyamatnak. Az ügy lényegében arra vonatkozik, hogy az Oroszországi Föderáció szándékosan manipulált és jelenleg is manipulál és azt feltételezi, hogy Ukrajna állítólag 8 éven keresztül követett el valamilyen mitikus „népirást” , többek között Donbász területén. Az ügyben bebizonyítjuk, hogy manipulációkról és spekulációkról van szó, hogy ezzel az Oroszországi Föderáció megsérti a népirtásról szóló egyezmény koncepciójának szentségét, mert a népirtás a nemzetközi bűncselekmények közül a legsúlyosabb” – mondta.

Korinevics megjegyezte, hogy Ukrajnának szeptember 23-ig kellett benyújtania az üggyel kapcsolatos memorandumot. „Július 1-jén nyújtottuk be. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megtegyük” – hangsúlyozta.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei