Brenzovics László KMKSZ-elnököt fogadta Novák Katalin magyar köztársasági elnök

Brenzovics László KMKSZ-elnököt fogadta Novák Katalin magyar köztársasági elnök

19:52 November 23, 2022

Politika 955 2 хвилини

Українська

Novák Katalin magyar államfő a Sándor-palotában fogadta szerdán Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Brenzovics László a találkozó után a helyszínen a közmédiának azt mondta, hogy a kárpátaljai magyarság és Kárpátalja helyzetéről is szó esett a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen.

Kiemelte, a háború miatt hatalmas a szenvedés, és rendkívül nehéz tél előtt állnak, ezért még sokáig szükségük lesz a támogatásra és szolidaritásra.

Elmondta, megköszönte Novák Katalin szolidaritását és támogatását, és azt, hogy odafigyel a kárpátaljai magyarságra.

Brenzovics László emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai háború idején Magyarország egyik legnagyobb humanitárius programját folytatja, a kárpátaljai magyarság sok támogatásban részesült, és a köztársasági elnök külön is támogatott kárpátaljai árvaházakat.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Kárpátalja messze van a frontvonaltól, de a gazdasági válság, az áramkimaradások, a légiriadók rányomják a bélyegét a kárpátaljai magyarok életére is – mutatott rá Brenzovics László.

Hozzátette: a magyar kormány támogatása az élet minden területére kiterjed, így segítik az ott dolgozó orvosokat, tanárokat, infrastrukturális beruházásokat, közintézményeket, továbbá gyógyszert és élelmiszert is kapnak. Enélkül az ott élők helyzete sokkal rosszabb lenne – hangsúlyozta, hozzáfűzve: reménykednek, hogy a háború mielőbb véget ér, és az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei