Ukrajnai látogatásra érkezett szombaton a brit miniszterelnök, aki Zelenszkijjel tárgyalt Kijevben

Ukrajnai látogatásra érkezett szombaton a brit miniszterelnök, aki Zelenszkijjel tárgyalt Kijevben

17:23 November 19, 2022

Politika 891 2 хвилини

Ukrajnába érkezett Rishi Sunak brit miniszterelnök, aki Kijevben megbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkij elnökkel – adta hírül az rbc.ua hírportál az államfő Telegram-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint Zelenszkij a találkozó során a két ország, valamint a globális biztonság szempontjából legfontosabb kérdésekről tárgyalt a brit miniszterelnökkel.

Ahogyan arról már röviden beszámoltunk az ukrán elnökkel folytatott megbeszélésen Sunak új katonai segélycsomagot jelentett be 50 millió font értékben. Ez 125 légelhárító fegyvert és felszerelést tartalmaz majd az iráni drónok elleni küzdelemhez.

A találkozó során a két politikus áttekintette az ukrán és az európai energiabiztonság védelmének lehetőségeit. „Szóltunk az ukrán légtér védelméről és a védelmi együttműködésünkről is. Részletesen megvitattuk a diplomáciai helyzetet és a béke érdekében tett közös nemzetközi erőfeszítéseket is” – írta bejegyzésében Volodimir Zelenszkij.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy még nyáron, amikor Sunak Liz Truss-szal versengett a brit miniszterelnöki székért, megígérte, hogy első külföldi látogatását Ukrajnába teszi majd. Emellett Sunak megerősítette, hogy London rendíthetetlenül tovább támogatja Ukrajnát, és egyetértett azzal, hogy továbbra is nyomást kell gyakorolni Putyin barbár rezsimjére a gazdasági szankciók kiterjesztésével.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei