Néhány héten belül megkezdi működését az EU új ukrajnai katonai kiképző missziója – Borrell

Néhány héten belül megkezdi működését az EU új ukrajnai katonai kiképző missziója – Borrell

12:50 November 14, 2022

Politika 1083 2 хвилини

Українська

Az Európai Unió országai hétfőn hagyják jóvá az ukrán fegyveres erőket kiképző missziója működésének megkezdéséről szóló döntést – jelentette be Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A jelentés szerint Borrell elmondta: „a mai napon fontos döntés születik az ukrán hadsereget kiképző misszió működésének kapcsolatban. Mint tudják, úgy döntöttünk, hogy rekordidő alatt hozzuk tető alá ezt a missziót, amit néhány héten belül elkezdünk.”

A főképviselő szerint a misszió állomáshelye Lengyelországban lesz, és számos ország felajánlotta, hogy részt vesz a munkájában, amely körülbelül 50 000 ukrán katona kiképzését foglalja magában. „Továbbra is támogatnunk kell Ukrajnát mind katonailag, mind gazdaságilag, növelve az Oroszországra nehezedő nyomást. Megvitatjuk a katonai támogatásunk mennyiségét, amely nagyobb, mint ami egyes médiajelentésekből kitűnik” – tette hozzá Josep Borrell.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy az eredeti elképzelés szerint a katonai kiképzőmisszió az EU-tagállamok területén fog működni, és a stratégiai szintű általános koordináció biztosítása érdekében Brüsszelben működik majd a hadműveleti főhadiszállása. A misszió parancsnoka Hervé Blejean admirális, a katonai tervezési és műveleti erők igazgatója lesz. A misszió megbízatása kezdetben két évre szól, és a teljes finanszírozása erre az időszakra 106,7 millió euró lesz.

(vb/pravda.com.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei