![Ukrajna kerítést épít a fehérorosz határon](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/keritesepites-ukran-feherorosz-hatar.jpg)
Ukrajna kerítést épít a fehérorosz határon
Ukrajna kerítést épít a fehérorosz határon, hogy megállítsa az ellenség esetleges előretörését – jelentette be pénteken Kirilo Timosenko, az Elnöki Hivatal helyette vezetője Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a helyettes elnöki hivatalvezető azt írta: „most délen az embereink a katonáinkat fogadják, északon pedig más munka forr: fal épül a fehérorosz határon. Árok, töltés, vasbeton kerítés szögesdróttal, határzár épül Volinyban.” Mint jelezte, a határkerítés mintegy 3 kilométeres szakaszon már elkészült, de a munkálatok folytatódnak.
Ezenkívül Rivne és Zsitomir megyében is folynak a határkerítés felhúzásával kapcsolatos munkálatok. Az Oroszországi Föderáció területével határos régiókban erődítéseket is építenek. „Határőreink a hét minden napján, 24 órában követik figyelemmel a helyzetet, minden szükséges felszereléssel rendelkeznek ahhoz, hogy nagy távolságból észleljék az ellenséget. Mindannyian védelmet akarunk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy az ellenség esetleges előretörését megállítsuk” – mutatott rá Kirilo Timosenko.
![](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/photo-2022-11-11-16-47-09.jpg)
![](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/photo-2022-11-11-16-47-09-2.jpg)
![](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/photo-2022-11-11-16-47-10-2.jpg)
![](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/photo-2022-11-11-16-47-10.jpg)
![](https://politic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/photo-2022-11-11-16-47-11.jpg)
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Denisz Monasztirszkij belügyminiszter még 2021 novemberében bejelentette, hogy Ukrajna kerítés építését tervezi a fehérorosz és orosz határon.
(vb/rbc.ua)
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás