Ukrajna az év végéig megkapja az USA-tól a légvédelmi rendszereket és a T-72-es tankokat – Kuleba

Ukrajna az év végéig megkapja az USA-tól a légvédelmi rendszereket és a T-72-es tankokat – Kuleba

17:43 November 5, 2022

Politika 1123 2 хвилини

Українська

Ukrajna még december végéig megkapja a rakéta- és légvédelmi rendszereket, valamint a megígért T-72-es harckocsiból az első 26-ot – jelentette ki szombaton Dmitro Kuleba külügyminiszter egy televíziós műsorban, számolt be a korrespondent.net hírportál.

A jelentés szerint az ukrán diplomácia vezetője az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, „van egy szabályunk: addig nem kommentáljuk a szállításokat, amíg a szállító ország erről nem tesz bejelentést, vagy nem állapodunk meg, hogy beszélhetünk róla. Sok minden van folyamatban, kezdve a légvédelmi rendszerekkel. Vannak már megállapodások elnöki és néhány országgal kormányzati szinten. Vannak dolgok, amelyeket a jövőben dolgozunk ki.”

A külügyminiszter megjegyezte, hogy a légvédelemmel és a rakétavédelmi rendszerekkel kapcsolatban is vannak bizonyos megállapodások. „Hogy ezek mikor valósulnak meg, majd kiderül. Év végéig megtörténik. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az év végéig ez megvalósuljon, és vannak megállapodások is” – hangsúlyozta Dmitro Kuleba.

Az ukrán diplomácia vezetője a Twitteren azt is bejelentette, hogy Ukrajna a következő hónapban megkapja az első T-72-es harckocsikat az Egyesült Államoktól. „Hálás vagyok Hollandia, az USA és a Cseh Köztársaság közös döntéséért, hogy 90 darab T-72-es harckocsit vásárolnak és szállítanak az ukrán fegyveres erők számára” – írta, hozzátéve, hogy Ukrajna megkapja az első 26 felújított és modernizált tankot már decemberben.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei