Németországban létesül amerikai parancsnokság Ukrajnáért

Németországban létesül amerikai parancsnokság Ukrajnáért

09:43 November 5, 2022

Politika 1251 2 хвилини

Українська

Az Egyesült Államok katonai segítségnyújtási parancsokságot létesít Németországban az ukrajnai fegyverszállítások és katonai kiképzés koordinálására – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium pénteken. A Pentagon szóvivője közölte, hogy emellett újabb 400 millió dolláros katonai segélyről is döntés született Ukrajna javára.

Sabrina Singh elmondta, hogy az új németországi katonai irányítási hely, az Ukrajnai Biztonsági Támogató Csoport (Security Assistance Group Ukraine) jelzés arra is, hogy a Kijevnek nyújtott segítség az Oroszország elleni harchoz „állandóbbá” válik és „hosszútávú programot” jelent.

A bejelentett 400 milliós katonai segély az MTI szerint tartalmaz a többi között 1100 Phoenix Ghost drónra vonatkozó szerződést, valamint 45 tank felújításának anyagi fedezetét, emellett vízijárműveket és egyéb rendszereket.

A szállítás a beszerzési eljárás után lehetséges – jegyezte meg a Pentagon szóvivője hozzátéve, hogy az Ukrajnai Biztonsági Támogató Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) keretében nyújtott fegyverzetet hosszú távú ipari szerződések keretében biztosítják és nem az amerikai hadsereg készleteiből vonják el.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei