Meghekkelhették Liz Truss telefonját, Ukrajnára vonatkozó brit kormányzati információk is kikerülhettek

Meghekkelhették Liz Truss telefonját, Ukrajnára vonatkozó brit kormányzati információk is kikerülhettek

22:37 Október 30, 2022

Politika 1434 5 хвилин

Українська

A brit sajtóban keringő hírek szerint még külügyminisztersége idején feltörhették Liz Truss telefonját, amelyről – többek között – az orosz–ukrán háborúra vonatkozó üzenetváltások is idegenek kezébe juthattak. Egyelőre nem világos, hogy kik és hogyan szivárogtatták ki az információkat, azonban úgy tűnik, hogy már Boris Johnson kormányának is tudomása volt a kibertámadásról.

Liz Truss és külföldi tisztviselők között váltott privát üzenetek kerültek külföldi kézbe, az ellenzék vezetői felszólították a brit kormányt, hogy indítson nyomozást az ügyben – számolt be a BBC vasárnap. A cikk szerint még a nyári Tory kampány során fedezték fel az incidenst, de Boris Johnson kormánya elhallgatta azt.

Boris Johnson idején történt

Ahogyan arra a brit médium rámutatott, az ügy részleteit Boris Johnson akkori miniszterelnök és Simon Case kabinettitkár eltitkolták. Ráadásul Case hírzárlatot is elrendelt. Úgy tudni, a kiszivárgott üzenetek között voltak Liz Truss és barátja, Kwasi Kwarteng privát üzenetváltásai is. Kwartenget később Truss miniszterelnökként kancellárjnak nevezte ki. A BBC szerint egyelőre nem világos, hogyan törhették fel Truss telefonját, a brit ellenzék azonban rögtön magához ragadta a kormány számára kínos ügyet.

„Rendkívüli nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel egy ilyen ellenséges támadás, amelyet titkosszolgálatunk és biztonsági szerveink komolyan fognak venni” – mondta Yvette Cooper árnyék-belügyminiszter. A politikus szerint azt is sürgősen ki kell vizsgálni, hogyan és miért éppen most szivárogtatták ki ezeket az információkat.

Szintén kommentálta a korábbi külügyminisztert ért kibertámadást a liberális demokraták külügyi szóvivője, Layla Moran parlamenti képviselő is. Moran szerint aggasztó, hogy miért nem hozták nyilvánosságra korábban az állítólagos telefonfeltörést. Mint mondta, sürgősen el kell kezdeni az igazság feltárását. „Független vizsgálatra van szükségünk az igazság feltárásához” – mondta Moran.

A liberális politikus szerint megbocsáthatatlan lenne, ha kiderülne, hogy Boris Johnson kormánya azért hallgatta el az incidenst, mert Liz Truss esélyes volt a miniszterelnöki székre.

(Liz Trusst szeptember 6-án nevezte ki az Egyesült Királyság miniszterelnökének a néhai II. Erzsébet királynő, a politikus azonban 45 napi kormányzás után, október 25-én lemondott tisztségéről – a szerk.)

Általános válasz érkezett a kormánytól

Az eset kapcsán megszólalt a jelenlegi brit kormány szóvivője is, aki arról biztosította a sajtót, hogy megfelelő biztonsági rendszerük van a kibertámadások kivédésére.

„A kormány erős biztonsági rendszereket biztosít a kíbertámadások ellen, amelyekbe beletartozik a miniszterek rendszeres biztonsági eligazítása, valamint a személyes adataik védelmével és a kiberfenyegetések visszaszorításával kapcsolatos tanácsadás is” – fogalmazott. A szóvivő azt is hozzátette, hogy a kormány nem kommentálja az egyes személyeket érintő biztonsági intézkedéseket.

Orosz kémkedésre gyanakodnak

Habár a BBC független forrásból nem tudta megerősíteni, a Mail of Sunday nevű brit lap egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állítja, hogy Oroszországnak dolgozó ügynökök hackelték meg Truss telefonját.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei