Peking tiltakozik a német küldöttség tajvani látogatása miatt

Peking tiltakozik a német küldöttség tajvani látogatása miatt

14:02 Október 25, 2022

Politika 1164 3 хвилини

A kínai kormány tiltakozását fejezte ki kedden amiatt, hogy egy német politikusokból álló küldöttség ismét Tajvanra látogatott. A pekingi külügyminisztérium egyúttal ismételten emlékeztetett, hogy a szigetet Kína részének tekinti.

A kommunista állam külügyminisztériuma felszólította a delegációt, hogy sürgősen szakítsa meg az együttműködést Tajvan szeparatista erőivel, és tartsa tiszteletben az „egy Kína” elvet.

– Tajvan Kína elidegeníthetetlen része – szögezte le a külügyi tárca közleményében, amelyben arra is felhívta a figyelmet, hogy Tajpejt tartják felelősnek a térségben kialakult feszültségért. Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta önálló kormánya van. Peking korábban számtalanszor leszögezte: ha kell, erővel biztosítja fennhatóságát a sziget felett.

A delegáció – Peter Heidt, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) tagjának vezetésével – a hét végén érkezett Tajpejbe, hétfőn pedig találkozott mások között Caj Jing-ven tajvani elnökkel. Megbeszélésük során Heidt hangsúlyozta: a kínai–tajvani kapcsolatokon csakis békés úton, közös megegyezéssel lehet változtatni, s ez vonatkozik a Tajvani-szoros ügyére is.

Caj Jing-ven kedden kijelentette: Tajvan nem hátrál meg Kína agresszív fenyegetése előtt, és a Peking felől érkező nyomást Oroszország Ukrajna elleni offenzívájához hasonlította. Az elnök a demokráciapárti aktivisták tajpeji találkozóján azt mondta: a demokráciák a hidegháború óta nem látott fenyegetéssel néznek szembe, példaként pedig ismét az ukrajnai háborút említette. – A tajvani nép túlságosan is jól ismeri az ilyen agressziót – tette hozzá, egyúttal azzal vádolta meg Pekinget, hogy a katonai fenyegetés mellett kibertámadásokat is végrehajt a sziget ellen, valamint gazdaságilag is igyekszik ellehetetleníteni Tajvant.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei