Irán tagadja, hogy drónokat küldött az oroszoknak

Irán tagadja, hogy drónokat küldött az oroszoknak

13:17 Október 18, 2022

Politika 890 4 хвилини

Українська

Tagadta hétfőn az iráni külügyi szóvivő, hogy a teheráni rezsim harci drónokat küldött Oroszországnak, az ilyen állítások mögött – véleménye szerint – politikai megfontolások állnak.

„Nem adtunk fegyvereket egyik háborúzó félnek sem” – szögezte le sajtótájékoztatóján Nasszer Kanaáni. Kiemelte, hogy Teherán már korábban is fegyverszünetet sürgetett és a konfliktus politikai rendezését szorgalmazta, és álláspontja azóta sem változott.

Az ukrán légierő viszont többször azt közölte, hogy az orosz erők iráni gyártmányú, Sahíd-136 típusú iráni önmegsemmisítő drónokat vetnek be támadásaik során.

Hétfő reggel ismét több robbanást jelentettek Kijevből, ukrán hivatalos források szerint a támadásokat drónokkal és rakétákkal hajtották végre.

A teheráni Evin börtönben szombaton kitört – és néhány órával később eloltott – tűzről Kanaáni azt mondta, ehhez hasonló incidensek bármelyik országban előfordulhatnak.

A politikai foglyokat, aktivistákat és elítélt kettős állampolgárokat őrző börtönben keletkezett tűz oka a hatóságok szerint banditák okozta szándékos gyújtogatás volt. A lángok a büntetésvégrehajtási intézet egy varrodájában csaptak fel, miután több elítélt összetűzött, majd zavargások törtek ki.

Az Iránban több hete zajló tömegtüntetésekre érkezett nemzetközi reakciókat kommentálva Kanaáni leszögezte: bár a nyugati kormányok üdvözlik az iráni tüntetéseket, saját országaikban fellépnek a hasonló megmozdulások ellen.

„Úgy tűnik, a nyugati politikai retorika a zavargásokat jó és rossz zavargásokra osztja fel” – fogalmazott a szóvivő.

Hangsúlyozta: a nép által megválasztott iráni kormánynak az emberek biztonságát is szem előtt kell tartania.

Felszólította mindemellett a nyugati országok hatóságait ,hogy tegyenek meg mindent a területükön lévő iráni érdekeltségek védelméért.

A közel-keleti országban szeptember közepén, egy fiatal kurd nő, Mahsza Amini halála miatt kezdődtek tüntetések. Aminit az erkölcsrendészet a fejkendő nem megfelelő viselése miatt vette őrizetbe, de szemtanúk szerint már a rendőrautóban megverték, majd kómába esett, és három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. A fiatal nő ügyén túlmutatóan számos demonstráló már az iráni vezetés – köztük is Szajed Ali Hamenei politikai és vallási vezető – ellen tüntet.

Amini halálát és a tüntetők elleni megtorlásokat az Európai Unió (EU) és több nyugati ország, köztük az Egyesült Államok is elítélte, s újabb büntetőintézkedésekkel sújtották a rezsimet. Az EU várhatóan hétfőn jelent be ismét szankciókat, diplomáciai források szerint az intézkedések 15 iráni állampolgárt érintenek.

Kanaáni leszögezte: Teherán arányos mértékben válaszol az intézkedésekre.

A szóvivő mindemellett csalódottságát fejezte ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szavai kapcsán, aki hétfőn Luxembourgban azt mondta, egyelőre nem vár eredményeket az iráni atomalku felélesztését célzó egyeztetésektől.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei