Danilov: semmilyen tárgyalás nem lehet Ukrajnáról nélküle, de Kijev nem tárgyal Oroszországgal, amíg Putyin az elnöke

Danilov: semmilyen tárgyalás nem lehet Ukrajnáról nélküle, de Kijev nem tárgyal Oroszországgal, amíg Putyin az elnöke

21:00 Október 10, 2022

Politika 1313 2 хвилини

Українська

Oroszország és a Nyugat közötti tárgyalások a háborúról nem lehetségesek Ukrajna részvétele nélkül, márpedig Kijev nem folytat párbeszédet Moszkvával addig, amíg Vlagyimir Putyin marad az elnök – jelentette ki hétfőn Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy televíziós adásban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az RNBO-titkár az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva hangsúlyozta: „először is, Ukrajnáról nem lesznek tárgyalások Ukrajna nélkül, ez ma lehetetlen. Emellett felhívnám a figyelmet arra, hogy van egy nemzetbiztonsági tanácsi határozatunk, amely egyértelműen kimondja: többé nem tárgyalhatunk Putyin elnökkel, mert ez lehetetlen.”

„Ukrajna az Oroszországi Föderáció új vezetésével fog tárgyalni, de nem az agresszor ország feltételei szerint, hanem a Kijevnek megfelelő feltételekkel” – mutatott rá Olekszij Danilov, aki arra reagált, hogy korábban a török médiában olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint Ankara tárgyalásokat akar szervezni a nyugati országok és Oroszország között Ukrajnáról. Később Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár azt mondta, hogy Putyin Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott találkozóján vitathatja meg a nyugati országokkal tartandó esetleges tárgyalásokat.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei